Evezés: szombaton evezős vízi majális a Népszigeten

2010.05.14. 00:34
Címkék
A Budapest Evezős Egyesület május 15-én immár negyedik alkalommal rendezi meg a Vízi Majálist, a XIII. Kerületi Napok nyitó rendezvényét, mely idén része az Urbitális Majális rendezvénysorozatnak. A vízi eseményeket gyermekprogramok színesítik, a szervezők – a jó időben bízva – több ezer résztvevőre számítanak. A majális a sport, a kultúra és a szórakozás jegyében zajlik majd.

Az előző évekhez hasonlóan az evezős versenyek után az érdeklődők maguk is kipróbálhatják a különböző vízi eszközöket, de a parton maradók sem fognak unatkozni: az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ szervezésének köszönhetően, gyermekműsorok, tánccsoportok lépnek fel; lesznek felfújható játékok, mini-vidámpark, póni-lovaglás, vásárosok kiállítása. A programot Patricio Baeza és együttesének koncertje zárja. Aki esetleg nem tudta eldönteni milyen hajóban volt a legjobb evezni, azt május 30-án ugyanitt várja az Angyalföldi Vízi Sportágválasztó, a Népszigeti Szabadidő- és Vízisport Egyesület rendezvénye. Evezős hajókban, kajakokban, kenukban, és sárkányhajókban lehet gyakorolni majd a lapátolást, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A szombati sportprogramok között szerepel majd 300 méteres evezős verseny, kötélhúzó verseny, római gályázás, ergométeres és szabad evezés; a gyermekeknek többek közt Barta Tóni Bábszínházának előadása, óriás csúszda és akadálypálya biztosítják a szórakozást.

A programok reggel tíztől estig tartanak.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája