![]() |
| Jakab János és társai óriási csatában verték meg a svédeket (Fotó: Mirkó István, archív) |

A férfiak első mérkőzésén Jakab János nagy csatában 3:2-re kikapott Pär Gerelltől, ám a remek formában lévő Kosiba Dániel ezt követően bravúros győzelmet aratott a világranglista 38. helyén álló Per Lundquist ellen.
Pázsy Ferenc nem bírt Robert Svenssonnal, Lundqvistot azonban Jakab is megverte, méghozzá simán, 3:0-ra.
A mindent eldöntő ötödik partit Kosiba játszotta Gerell ellen, és újabb parádés produkciót bemutatva 3:0-ra nyert, a nyolc közé juttatva ezzel a válogatottat., amely Dél-Koreával találkozik a negyeddöntőben.
És ezzel még nem volt vége a magyar sikereknek! A 12 közé jutást délelőtt, a franciák legyőzésével kivívó női csapatunk ugyanis szintén bejutott a negyeddöntőbe, mégpedig Tajvant legyőzve.
Tóth Krisztina játszotta a mieink első meccsét, és bár az első két szettet elbukta – bosszantó módon mindkettőt 9-re –, a következő hármat megnyerte Cseng I-csing ellen, így mi jutottunk előnyhöz.
Lovas Petra ezután 3:0-ra kikapott, ám Póta Georgina ugyanilyen arányban győzni tudott, így egy lépésre (győzelemre) kerültünk a negyeddöntőtől.
Úgy nézett ki, hogy Tóth Krisztina ezt a lépést nem tudja megtenni, hiszen ismét 2:0-s hátrányba került, ám ezúttal is fordítani tudott, így a mieink Észak-Korea után újabb ázsiai válogatottat győztek le. Ez pedig tudjuk, mekkora dolog ebben a sportágban. Pénteken ismét távol-keleti csapattal találkoznak Tóth Krisztináék, hiszen Szingapúr lesz az ellenfelük.
| FÉRFIAK, A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT | |
| MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 3:2 | |
| Jakab János–Pär Gerell 2:3 (3, –7, 9, –10, –6) | |
| Kosiba Dániel–Jens Lundqvist 3:1 (11, –8, 6, 7) | |
| Pázsy Ferenc–Robert Svensson 1:3 (–7, –4, 7, –8) | |
| Jakab–Lundqvist 3:0 (13, 7, 8) | |
| Kosiba–Gerell 3:0 (5, 4, 6) |
| Fehéroroszország–Lengyelország | 3:0 |
| Japán–Ausztria | 3:0 |
| Oroszország–Csehország | 3:1 |
| Kína–Fehéroroszország |
| Japán Hong Kong |
| Németország–Oroszország |
| Magyarország–Dél-Korea |
| NŐK, A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT |
| MAGYARORSZÁG–TAJVAN 3–1 |
| Tóth Krisztina–Cseng I-csing 3:2 (–9, –9, 4, 6, 10) |
| Lovas Petra–Huang Ji-hua 0:3 (–5, –11, –7) |
| Póta Georgina– Hsiung Nai-I 3:0 (7, 7, 2) |
| Tóth Krisztina–Huang Ji-hua 3:2 (–9, –5, 4, 10, 7) |
| Hollandia–Lengyelország | 3–2 |
| Dél-Korea–Horvátország | 3–1 |
| Németország–Románia | 3–1 |
| Kína–Hollandia |
| Dél-Korea–Japán |
| Hong Kong–Németország |
| Magyarország–Szingapúr |






