A birkózó Eb záró napján Deák Bárdos Mihály bronzérmet szerzett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 16:29
Címkék
Deák Bárdos Mihály bronzérmet szerzett a kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában, a vilniusi birkózó Európa-bajnokság záró napján.
Fotó: Meggyesi Bálint (NS archív)
Fotó: Meggyesi Bálint (NS archív)

Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes magyar nehézsúlyú a harmadik helyért rendezett mérkőzésen a fiatal orosz Alekszandr Anuncsinnal csapott össze; a viadal honlapja szerint nem kezdett jól, az első menetben nem tudott mit kezdeni riválisával, s 1-0-ra vesztett. A folytatásban az életben maradásért küzdő diósgyőri versenyző akarata érvényesült, s 2-0-ra hozta a szakaszt.

A mérkőzésről és az éremről döntő harmadik két percben a küzdelem dominált, csupán egyetlen pont született, azt ugyanakkor Deák Bárdos Mihály kapta, így győzött, és hosszú idő után újra világverseny dobogójára állhat fel.

A kontinensviadal ezzel magyar szempontból véget ért. A három szakágban összesen két érmet szereztek a piros-fehér-zöld színeket képviselő birkózók: Deák Bárdos bronza mellett Szabó Emese (51 kg) ezüstérmes lett.

A diósgyőri versenyző világbajnokságokon öt ezüstérmet (1997, 2001, 2002, 2003, 2005), míg a kontinensviadalokon egy arany- (2001) mellett két-két ezüst- (2002, 2003) és bronzérmet (2000, 2009) gyűjtött.
Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
11 perce

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik