Öttusa: mexikói versennyel startol az öttusázók vk-sorozata

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.24. 00:48
Címkék
A hét második felében Mexikóvárosban sorra kerülő világkupaversenyen debütál először élesben az öttusázók nemzetközi élmezőnye számára a tavaly novemberben elfogadott új versenyforma.
A lövészettel kombinált futást már sok helyen kipróbálták, tesztelték, de a mostani lesz az első igazán jelentős erőpróba ebben a rendszerben. Részben ez motiválja a magyar részvételt is.„Kis csapat utazik, mert drága a verseny, de mindenképpen szeretnénk látni, mások hogyan csinálják, hogy birkóznak meg az új szabályokkal. Hasznos lehet a jelenlét abból a szempontból is, hogy felmérjük az erőviszonyokat, már csak azért is, mert erősebb lesz a mezőny, mint például nálunk volt a február végi nemzetközi viadalon” – mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.A vk-fordulón Kasza Róbert, Marosi Ádám, illetve Tóth Adrienn és Kovács Sarolta indul magyar részről. Velük tart Szatmári László versenybíró is, aki – Pálvölgyi Miklós elmondása szerint – felvételeket készít majd a versenyről, és igyekszik minél több tapasztalatot gyűjteni a majdani itthoni rendezéshez.A versenyt megelőzően kétnapos felkészítésen esik át negyven bíró, aztán máris következik a teszt.„Ha rugalmasan kezelik a jelenlegi szabályokat, akkor a jövő év elejéig kialakulhat a gyakorlatilag végleges forma. A lényeg pontosan az lenne, hogy az esetleges vadhajtásokat levagdossák” – vélekedett a kapitány.A mexikóvárosi verseny csütörtökön a férfiak selejtezőjével kezdődik, majd pénteken a nők következnek, szombaton és vasárnap pedig a két döntőt rendezik. Az előzetes nevezések alapján hatvanas mezőnyökre lehet számítani.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
3 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik