Vívó Eb: valamennyi magyar induló búcsúzott női tőrben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.05. 23:25
Címkék
Egyetlen magyar női tőrvívó sem jutott be a legjobb nyolc közé a kijevi vívó Európa-bajnokság nyitónapján.
A legbalszerencsésebben Knapek Edina esett ki, aki miután a reggeli selejtezőben a legjobb produkciót nyújtotta, simán jutott a legjobb 16 közé, ott azonban befejezte szereplését.Ott azután a tavaly világbajnoki ezüstérmes olasz Margherita Granbassi ellen a háromszor három perces vívóidő lejártakor 6–6-ra állt, ő élvezhette a kedvezményezettség előnyét az egyperces ráadásban, ám búcsúzott, mivel 13 másodperccel a hosszabbítás vége előtt egy együttes találatnál a mérkőzésvezető az olasz javára döntött. A magyarok reklamáltak ugyan, de még azt sem engedték nekik, hogy a találkozó befejezése után megtekintsék az ominózus utolsó tust. Knapekhez hasonlóan Varga Gabriella is a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését, mert az athéni olimpia bronzérmese, a lengyel Sylwia Gruchala szinte legázolta őt (15–2). Mohamed Aida Corinne Maitrejean elleni összecsapásán végig a francia irányított, s nyert is 11–8-ra, Mohamed ezzel a legjobb 16-ba sem került be. Ugyanígy járt a negyedik magyar induló, Ujlaky Virginie, akit az ukrán Olga Lelejko vert meg 15–11-re a 32 között.

EREDMÉNYEK

NŐI TŐR, EGYÉNI
A 32 között: Olga Lelejko (ukrán) - Újlaki Virginie 15-11 Corrine Maitrejean (francia) - Mohamed Aida 11-8 Varga Gabriella - Marian-Roxana Barladeanu (román) 15-7
A 16 között: Sylwia Gruchala (lengyel) - Varga 15-2 Margherita Granbassi (olasz) - Knapek Edina 7-6 (hosszabbítás után)

EREDMÉNYEK

NŐI TŐR, EGYÉNI
A 32 között: Olga Lelejko (ukrán) - Újlaki Virginie 15-11 Corrine Maitrejean (francia) - Mohamed Aida 11-8 Varga Gabriella - Marian-Roxana Barladeanu (román) 15-7
A 16 között: Sylwia Gruchala (lengyel) - Varga 15-2 Margherita Granbassi (olasz) - Knapek Edina 7-6 (hosszabbítás után)
Legfrissebb hírek

Vívás: Még ennél is feljebb juthatok – Battai Sugár

Egyéb egyéni
7 órája

Siklósi után Battai Sugár is bronzérmet szerzett a genovai vívó Eb-n

Egyéb egyéni
9 órája

Vívó Eb: két magyar a legjobb 16 között férfi párbajtőrben

Egyéb egyéni
12 órája

Vívás: Európa-bajnok a férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2024.06.23. 19:14

Vívás: bronzérmet szerzett a női tőrcsapat a bázeli Eb-n

Egyéb egyéni
2024.06.23. 17:21

Vívó Eb: bravúros meneteléssel döntőbe jutott a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
2024.06.21. 14:55

Vívás: kijelölték a bázeli Eb-re utazó csapatot

Egyéb egyéni
2024.06.06. 17:58

U23-as vívó Eb: magyar arany- és ezüstérem is született a nyitó napon

Egyéb egyéni
2024.06.01. 19:28
Ezek is érdekelhetik