Négy szám után Horváth Viktor áll az élen a rigai öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében. A lovaglásig vezető Balogh Gábor visszacsúszott az ötödik helyre, míg Tibolya Péter nyolcadikként, Fülep Sándor pedig tizedikként vághat neki a 3000 méteres futásnak.
Horváth hibátlan, szintidőn belüli, 1200 pontos lovaglásának köszönheti, hogy átvette a vezetést. Rajta kívül senkinek sem sikerült rontott ugrás nélkül teljesítenie a pályát. Majdnem ilyen jól szerepelt az egyéni induló Tibolya is, aki csupán egy akadályt vert le (1172 pont) lovával, noha azt előzőleg nehezen kezelhetőnek ítélték a szakemberek."Munkás" társ jutott Baloghnak is. A címvédő ennek ellenére az elején remek tempóban, hibátlanul haladt, a hatodik akadálynál azonban a ló megállt, Balogh még helyből elugratta, hogy rombolás helyett csak verés legyen, ezt követően viszont sorra hullottak le a lécek. Bár a lendület megvolt, a lóban érzékelhetően benne maradt a rossz élmény és egymás után húzta az akadályokat. Balogh a végére még összeszedte, de hét rontással zárt (1004), ezzel elúszott három szám utáni jelentős előnye.Fülep Sándor öt hibával (1060) fejezte be szereplését, lova nagy tempóban vágtázott, s több alkalommal nem ugrott elég magasra.A negyedik számot Horváth nyerte, mögötte három 1172 pontos lovas, a svéd Michael Brandt, a lengyel Bartosz Majewski, illetve Tibolya következett. Fülep teljesítménye a 20., Baloghé a 24. legjobb volt.Az utolsó szám, a futás magyar idő szerint 18:15 órakor kezdődik.
| 1. Horváth Viktor 4552 pont |
| 2. Marcin Horbacz (lengyel) 4524 - 7 mp hátrány a futás rajtjánál |
| 3. Rusztem Szabirhuzin (orosz) 4476 - 19 mp h. |
| 4. Dmitro Kirpuljanszkij (ukrán) 4464 - 22 mp h. |
| 5. Balogh Gábor 4456 - 24 mp h. |
| 6. Andrej Mojszejev (orosz) 4456 - 24 mp h. |
| ...8. Tibolya Péter 4444 - 27 mp |
| 10. Fülep Sándor 4364 - 47 mp h. |
| 1. Horváth Viktor 4552 pont |
| 2. Marcin Horbacz (lengyel) 4524 - 7 mp hátrány a futás rajtjánál |
| 3. Rusztem Szabirhuzin (orosz) 4476 - 19 mp h. |
| 4. Dmitro Kirpuljanszkij (ukrán) 4464 - 22 mp h. |
| 5. Balogh Gábor 4456 - 24 mp h. |
| 6. Andrej Mojszejev (orosz) 4456 - 24 mp h. |
| ...8. Tibolya Péter 4444 - 27 mp |
| 10. Fülep Sándor 4364 - 47 mp h. |
| 1. Magyarország 13372 |
| 2. Oroszország 13292 |
| 3. Fehéroroszország 13048 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







