Öttusa Eb: Vörös Zsuzsanna és Máthé Vivien is bejutott a döntőbe

Vágólapra másolva!
2007.06.08. 17:13
Címkék
Vörös Zsuzsanna és Máthé Vivien bejutott a döntőbe a rigai öttusa Európa-bajnokság hagyományos női versenyében: előbbi első, utóbbi harmadik lett a B csoportban.
Az olimpiai bajnok Vörösnek szinte csak bemelegítés volt a pénteki selejtező, a két technikai számban - vívásban és lövészetben - olyan előnyre tett szert, hogy az úszásban és a futásban már nem kellett különösebben kihajtania magát. A páston, illetve a lőtéren is a legjobb eredmény volt az övé, még az sem zökkentette ki nyugalmából, hogy a vívás előtt csak hosszas keresés után találta meg nemzetiszínű karszalagját - amit pedig kötelező felhúzni -, a lövészetet pedig az eredetileg jelzettnél hamarabb kezdték el. Az úszásban a kilencedik időt érte el, de így is 33 másodperccel hamarabb vághatott neki a 3000 méteres futásnak, mint a három szám után második helyen álló fehérorosz Anasztaszija Szamuszevics. Így aztán nem is kellett izgulnia.Kedvező helyzetben volt a zárótusa előtt Máthé Vivien is. Pozitív mutatóval teljesítette a vívást, majd a lövészet és az úszás során megerősítette pozícióját az élcsoportban. A futást hatodikként kezdte, s noha nem diktált túl nagy tempót, így is előrelépett. Ebben a csoportban 22-en voltak, közülük 18-an lehetnek ott a vasárnapi döntőben.
Eredmények, B csoport:
1. Vörös Zsuzsanna 4200 pont (vívás: 16 győzelem/5 vereség/1044 pont, lövészet: 186 kör/1168 pont, úszás: 2:18.46 perc/1260 pont, futás: 12:28.32 perc/728 pont)
2. Anasztaszija Szamuszevics (fehérorosz) 4144
3. Máthé Vivien 4076 (12/9/868, 176/1048, 2:16.54/1284, 11:51.14/876)
Eredmények, B csoport:
1. Vörös Zsuzsanna 4200 pont (vívás: 16 győzelem/5 vereség/1044 pont, lövészet: 186 kör/1168 pont, úszás: 2:18.46 perc/1260 pont, futás: 12:28.32 perc/728 pont)
2. Anasztaszija Szamuszevics (fehérorosz) 4144
3. Máthé Vivien 4076 (12/9/868, 176/1048, 2:16.54/1284, 11:51.14/876)
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
5 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
5 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
5 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
6 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
6 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
6 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik