Magyar csapat nyerte a 2007-es európai junior csapatkupát

Vágólapra másolva!
2007.06.08. 21:38
Címkék
Az Európai Pool Biliárd Szövetség által felügyelt, évente megrendezésre kerülő versenyre idén hét országból 16 csapat nevezett. A biliárdsportban rendkívül sikeres országok több csapatot is indítottak, Németország az első csapata mellett két tartományi- és egy lány csapatot indított, de két-két csapattal képviseltette még magát Lengyelország és Szlovákia is. A tavalyi versenyen elért 4. helyezés után a Magyar Biliárd Szövetség megerősítette küldöttségünket, és idén a junior szakág három csapatot indított el a versenyen.
A magyar junior-küldöttség
A magyar junior-küldöttség
A magyar junior-küldöttség
A magyar junior-küldöttség

Az első versenynapon a háromfős csapatok csoportkörben mérkőztek meg egymással, minden összecsapás egy-egy 9-es, 8-as, illetve 14/1-es mérkőzésből állt. A két nyolcas csoportban minden csapat 7-7 mérkőzést játszott, és csoportonként a legjobb két csapat jutott be az elődöntőbe, ahol keresztbe játszottak a döntőbe jutásért.

A magyar ’A’ csapat csoport-másodikként került a legjobb 4-be, ahol a másik csoport első helyezettjével, a lengyel első csapattal találkozott, és 2-1–re legyőzve őket a döntőbe került.

A döntőben a biliárdsportban a legtöbb európai sikert felvonultató Németország első csapata várta őket, akiktől a csoportkörök során már vereséget szenvedtünk. Fiataljaink keze azonban nem remegett meg a nagy lehetőségtől, és 2-0-s vezetésünknél már a harmadik mérkőzés eredményétől függetlenül is megnyertük a Csapatkupát.

Másik két csapatunk is remekül helytállt, a verseny hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal biliárdosok nemzetközi versenytapasztalatokat szerezzenek, és megismerjék a korosztályos mezőnyt. (A csapatok névsora: ’A’ csapat: Bezdán Attila, Pieler Gergely, Cebula István, ’B’ csapat: Matula Dániel, Hazay Máté, Varga Bence, ’C’ csapat: Koczka Péter, Borsos László, Őrfalvy Gusztáv, csapatvezetők: Földes Vilmos, Matula Gábor.) A magyar versenyzők igazi csapatként szurkoltak egymásnak, a tapasztaltabbak minden tudásukkal segítették a nemzetközi versenyen először induló társaikat.

A verseny minden évben remek felkészülési lehetőséget kínál a fiataloknak az Európa-bajnokságra. Augusztusban a Németországi Willingenben rendezik meg a 2007-es ifjúsági Európa-bajnokságot és a helyszín kedves emlékeket ébreszt a magyar biliárdsportot ismerők számára, hiszen Földes Vilmos itt nyerte junior világbajnoki címét 2003.-ban.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
5 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
5 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
5 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
6 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
6 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
6 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik