Peking 2008: többen olimpiai hamisítványokat árusítottak

Vágólapra másolva!
2007.06.05. 12:32
Címkék
A kínai hatóságok letartóztattak hat embert, amiért a 2008-as pekingi olimpia hivatalos termékeként próbáltak hamisítványokat eladni.
Az ötkarikás játékokhoz kapcsolódó piaci áruk már most rendkívül népszerűek, és a hongkongi vámosok a kétnapos razzia eredményeként őrizetbe vett személyektől mintegy 350 féle terméket, többek között hamis órákat, csészéket, öntapadós matricákat foglaltak le.Nem ez az első eset, hogy Kínában hasonló okból kerülnek rács mögé emberek - jegyezte meg az esetről beszámoló spanyol hírügynökség, hozzátéve, a razzia összefüggésben állt azzal is, hogy Hongkongban keddtől árusítanak belépőket a jövő évi nyári játékokra.A brit gyarmati múlt után Kínához visszakerült, különleges gazdasági övezetnek számító Hongkong közvetlen részese lesz az olimpiának: itt rendezik majd meg a lovasszámokat.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
3 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
3 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
4 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
4 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
4 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
5 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik