Az idei első Vk-verseny - a világbajnoki felkészülés jegyében

2007.05.31. 16:58
Címkék
Péntektől vasárnapig Linz városa ad otthont az evezősök idei első Világkupa-versenyének az ootensheimi pályán, ott, ahol 2008-ban majd a (nem olimpiai számok) világbajnokságát rendezik.
Haller Ákos és Pető Tibor
Danis Barna
Haller Ákos és Pető Tibor
Haller Ákos és Pető Tibor
Danis Barna
Haller Ákos és Pető Tibor

A Vk-versenyen 46 ország 880 versenyzője indul. A mezőny erősségét jelzi, hogy több korábbi világ- és olimpiai bajnok tér vissza az idén (először Linzben), hiszen ez az év a kvalifikáció éve az evezősöknél is.

Az olimpiai részvétel jogát az augusztusi müncheni világbajnokságon vívhatják ki először a résztvevők. A vb-re pedig jó felkészülési lehetőséget adnak a Vk-viadalok.

Rajthoz áll Linzben kétszeres világbajnoki egységünk, Haller Ákos és Pető Tibor is, akik a vb-re való felkészülés mellett azt is be szeretnék bizonyítani, hogy helyük van a nemzetközi élmezőnyben.

Nem lesz könnyű dolguk ezen a hét végén, hiszen a kétpárok mezőnyében elindul a franciák világbajnokok kettőse, valamint a szlovénok olimpiai bajnok egysége is.

A férfi könnyűsúlyú kétpárok versenyében indul 2005 világbajnok egysége, a Varga Tamás, Hirling Zsolt kettős is, akik egy hosszú és nehéz felkészülés után, jó formában várják a rajtot.

Ugyanitt indul majd U23-as egységünk is, Galambos Péter és Varga Tamás Csaba.

Férfi egypárban Bencsik Gábor, míg négypárban a Szekér László, Martonfy László, Erdélyi Zsolt, Orbán Gergely összeállítású csapat indul.

A hölgyek egypárevezős versenyén Szabó Katalin, kétpárban Verőci Lídia, Kónya Alíz, míg a könnyűsúlyú kétpárok között Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa áll majd rajthoz.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
3 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
3 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
3 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
4 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
4 órája