Úszás, dopping: kínai versenyző nem produkált pozitív eredményt

2007.05.16. 16:02
Címkék
Tavaly a Kínai Úszó Szövetség 456 versenyzőtől 922 doppingtesztet vett, valamennyi negatív eredményt hozott. Ezt a helyi média közölte.
2006-ban 4,1 százalékkal több vizsgálatot végeztek, mint egy évvel korábban. A kínai szövetség egyébként mindent elkövet, hogy a pekingi olimpiáig hátralévő időszakban is „tiszták” maradjanak a sportolók, mert nem akarják, hogy megismétlődjenek a múlt évtized botrányai.A kínai úszók az 1990-es években többször rukkoltak elő szenzációs eredménnyel, de szinte mindig doppingbotrány követte a kimagasló sikereket. Az utóbbi években az ászai ország képviselői már visszafogottabban teljesítettek: a legutóbbi két olimpián összesen egy aranyérmet nyertek, a márciusi melbourne-i világbajnokságon pedig elsőség nélkül maradtak.
Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
6 perce

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
9 perce

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
28 perce

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
46 perce

Takács Kristóf: Évről évre egyre éhesebb vagyok

Kosárlabda
57 perce

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
1 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2 órája

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2 órája