Erdőtelepítési-projekt, a közlekedés mérséklése, légszennyezés

ifj. Pál Sándorifj. Pál Sándor
2007.04.26. 18:19
„A világ szeme egyre jobban Peking felé fordul” – mondta Hein Verbruggen, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Koordinációs Bizottságának elnöke 2007. április 19-én, a testület nyolcadik látogatásakor Pekingben. A haladás, amit az utóbbi hónapokban tapasztaltak, arra a következtetésre juttatta a Koordinációs Bizottságot és a pekingi, XXIX. Olimpiai Játékok Szervezőbizottságát, hogy a 2008-as játékok szervezésének egy komoly mérföldkövéhez érkeztek.
„A világ figyel és vár, izgatott, hogy lássa Peking, illetve Kína mit tud felmutatni” – tette hozzá Hein Verbruggen – „Ez hatalmas terhet rak pekingi kollégáink, a Szervezőbizottság tagjainak vállára, de én hiszek bennük és a képességükben, hogy megmutassák országuk és népük valódi arcát a XXI. században.”

További részletekbe bocsátkozva Verbruggen kifejtette, hogy Kína és a Szervezőbizottság igen nagy környezeti kihívással is szembenéz.

„Senki sem tagadhatja, hogy egy ilyen dinamikus és gyorsan fejlődő gazdaság magával hoz bizonyos problémákat, amelyek kiküszöbölésére megfelelő tervek kellenek, hogy ne legyen rosszemlékű ez a világszínvonalú verseny."

"Mi csak bátorítani tudjuk őket, hogy ésszerű tervekkel minél hamarabb szálljanak szembe ezekkel a problémákkal. Problémák alatt elsősorban a szmogra gondolok, nem ez lenne az első eset, hogy megfelelő intézkedésekkel sikerülhetne visszaszorítani a légszennyezést, Los Angeles és Szöul a két élő példa erre a sikerre."

Összességében azért igyekeznek a kínaiak. Zöldövezetek létrehozására például ott a 680 hektáros erdőtelepítési-projekt, a repülőtér illetve az olimpiai helyszínek közelében. Szigorú megszorításokat eszközöltek az ipari szennyezőanyag-kibocsátás terén, valamint az Olimpiai Játékok ideje alatt a közlekedés mérséklése mind-mind igyekvő intézkedés a pekingi Szervezőbizottság részéről.

Ezeket a kezdeményezéseket jórészt már a pályázat során „beígérte” a Szervezőbizottság és a helyi önkormányzat már 2001-ben, hogy a világ legkiválóbb sportolói a legkiválóbb körülmények között készülhessenek a nagy megmérettetésekre.

A Koordinációs Bizottság nyolcadik látogatását kommentálva, a Szervezőbizottság elnöke, Liu Qi rámutatott.

"A 2007-es kritikus év az Olimpiai Játékok előkészületei során. A kínai kormány és Hi Jintao elnök konkrét utasításai segítségével a Szervezőbizottság fáradtságos munkát végez azért, hogy részletesen és hatékonyan folyjanak az előkészületek a 2008-as Olimpiára."
Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09