Birkózó Eb: Kiss Balázs folytatta menetelését és már elődöntős

2007.04.20. 23:55
Címkék
Kiss Balázs elődöntőbe jutott a kötöttfogásúak 96 kg-os kategóriájában a szófiai birkózó Európa-bajnokság negyedik napján.
A legjobb 16-ba magabiztos győzelemmel bekerült Kiss a nyolcaddöntőben a csehek világbajnoki ezüstérmesével, Marek Sveccel vívott - a verseny honlapja szerint - nagy csatát, és végül három menetben, az utolsóban döntetlennel, utoljára szerzett ponttal diadalmaskodott.Az elődöntőért a görög Georgiosz Kuciumpasz következett. A látványos, sok akcióval gazdagított összecsapás szintén három menetben dőlt, s ezúttal is a magyar versenyző örülhetett, aki az első és a harmadik periódust is 5-3-ra nyerte.A 74 kg első fordulójában elbukott Horváth András számára véget ért az Eb, miután ukrán legyőzője a következő mérkőzésén kikapott. Molnár Gábor (60 kg) ugyanakkor még bizakodhat, mert az őt búcsúztató norvég Berge bejutott a négy közé. (MTI)
Legfrissebb hírek

Egyetlen századdal és egyetlen hellyel marad le a 100 méter döntőjéről Takács Boglárka

Atlétika
5 perce

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
12 perce

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
16 perce

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
43 perce

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
48 perce

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
59 perce

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
1 órája