Vitorlázás, Amerika Kupa: elhalasztották a hétfői rajtot

Vágólapra másolva!
2007.04.17. 01:29
Címkék
Az össze-vissza fújó szél miatt elmaradt a hétfői rajt a Louis Vuitton Kupán, amelynek küzdelmeivel kezdődött volna meg Valenciában a 32. vitorlázó Amerika Kupa, a világ legrégebbi versenysorozata.
Az indítást egy nappal elhalasztották a szervezők, bízva benne, hogy az időjárás nem tréfálja meg őket újból. Valenciát éppen azért választották színhelyül, mert a statisztika szerint Spanyolország e táján átlagosan 300 a napsütéses napok száma, az átlaghőmérséklet 19 Celsius fok, s legkevésbé sem jellemző az olyan változékonyan hűvös és szeles idő, mint amilyennek a hétfői bizonyult, ami nem segíti a vitorlásokat. A mezőny várhatóan kedden startol el, a nyitónapi futamot pedig ha tudják, pénteken pótolják.A 32. Amerika Kupa során hét országból 12 csapat száll vízre, s az 1851-ben kezdődött versenysorozatnak két magyar résztvevője is van. A dél-afrikai Shosholozán tevékenykedik az athéni olimpián a 470-es hajóosztályban indult Weöres Márta, aki az időjárási stratégia kialakításában segédkezik, míg öccse, a Hongkong Challenge földkerülő viadalon győztes csapatban vitorlázott Szabolcs a kötélzetért felelős.
Legfrissebb hírek

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
21 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
34 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
36 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
55 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik