Atlétika: részvételi rekord várható a debreceni U23-as Eb-n

Vágólapra másolva!
2007.03.30. 17:02
Címkék
Az Európai Atlétikai Szövetséghez beérkezett előzetes nevezések alapján 46 ország 527 férfi és 471 női versenyzője áll rajthoz Debrecenben, a száz nap múlva kezdődő hatodik alkalommal megrendezendő U23-as atlétikai Európa-bajnokságon.
A legnépesebb delegációt Németország vonultatja fel, 74 fővel. A rendezők összesen közel 2500 akkreditált személyre számítanak.Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója elmondta, jelenleg úgy tűnik, 44 hazai atléta indul a kontinensviadalon, akiktől legalább egy-két érem megszerzését várja el a szakvezetés. A Debreceni Sportcentrum KHT. a 11. világversenyét rendezi, ezek közül a harmadik atlétikai viadalt, ennél fogva tapasztalt csapat dolgozik a sikeres lebonyolításért.A nyitányt a 2001-es ifjúsági világbajnokság jelentette, s egyben a legfőbb érvet is ahhoz, hogy a rendezvénynek helyet adó Debreceni Sportcentrum 2003-tól a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hivatalos elit edzőközpontjai közé kerülhessen. A folytatás mondhatni természetszerűen következett: 2006-ban az 1. IAAF Utcai Futó Világbajnokság versenyzői ismerhették meg a debreceni rendezők magas szintű hozzáértését.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik