Asztalitenisz Eb: Pázsy és Fazekas a nyolcaddöntőben búcsúzott

2007.03.29. 19:10
Címkék
Pázsy Ferenc és Fazekas Péter számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a férfi párosok versenyében, miután nagy küzdelemben 3-2-es vereséget szenvedtek a Blaszczyk, Tan lengyel, horvát kettőstől a belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokságon.
A remekül versenyző magyar duónak nem sok hiányzott az újabb szenzációhoz, ugyanis az első játszmát 13-11-re vesztették el, a 11-8-ra megnyert második szett után pedig a harmadikat ismét peches körülmények közepette bukták el 12-10-re.A negyedikben aztán az ellenfél három meccslabdáját is hárították és így nyertek 12:10-re, miközben ellenfelük a szerencsével sem állt hadilábon. Végül az ötödik, mindent eldöntő szettre alaposan feljavult a Tan és Blaszczyk és nem kegyelmeztek a magyaroknak (11-6).Pázsy Ferenc a továbbiakban a vegyespáros küzdelmeire koncentrálhat, ebben a számban csütörtök este Póta Georginával az oldalán a negyeddöntőben már az éremért játszik. Fazekas Péter pedig egyesben a legjobb 32 közé jutásért próbálkozhat még szintén csütörtök este.
Férfi páros, nyolcaddöntő:
Lucijan Blaszczyk, Tan Ruiwu (lengyel, horvát)-Pázsy Ferenc, Fazekas Péter 3-2 (11, -8, 10, -10, 6)
Férfi páros, nyolcaddöntő:
Lucijan Blaszczyk, Tan Ruiwu (lengyel, horvát)-Pázsy Ferenc, Fazekas Péter 3-2 (11, -8, 10, -10, 6)
Legfrissebb hírek

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
24 perce

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
39 perce

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
7 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
7 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
7 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
8 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
8 órája