Kajak-kenu: Vereckei és Benkő, idén is nagy csata várható

2007.03.26. 16:51
Címkék
Miközben a Kovács Katalin, Janics Natasa, Paksy Tímea és Benedek Dalma fémjelezte női kajak válogatott már e héttől Dunavarsányban készül, a férfi kajakosok még a hét végéig Dél-Afrikában, illetve Ausztráliában edzőtáboroznak. Ami távolról is nyilvánvaló: Vereckei Ákos (képünkön) és Benkő Zoltán az idén késhegyre menő küzdelmet vív majd az egyesbeli indulásért.
Tumbász Hédi
Tumbász Hédi

A kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákos és tizenhárom társa február 20-án szállt vízre először a dél-afrikai Port Edwardban.

Eleinte naponta 15-20 kilométeres hosszú távú evezések, majd négy, illetve két kilométeres időre evezéseket írt elő számukra Séra Miklós edző az Indiai-óceánba torkolló Umtamvuna-folyón.

Versenyzőink edzőtáborozását egyébiránt három kint dolgozó edző szervezte meg: Adrovicz Attila, Hegedűs Róbert és a dél-afrikai válogatottat irányító Almási Nándor.

„Az első időre evezéseket Vereckei Ákos nyerte meg Gyökös Lajos és Boros Gergely előtt, de ebből még felesleges messzemenő következtetéseket levonni – mondta Séra Miklós –, ám az jó jel, hogy Ákossal az élen rendkívül elszántak a fiúk, az előírt edzésadagot sokszor túlteljesítik.”

Az egyesmenő Vereckei számára természetesen csakis Benkő Zoltán teljesítménye lehet a mérce. Riválisa szintén ideális körülmények között, Sári Nándor csapatával az ausztráliai Gold Coaston készül.

A visszavágás iránti vágy azonban a több kontinensnyi távolságnál is nagyobb: tavaly Vereckei nyolc évig tartó egyeduralma szakadt meg akkor, amikor Benkő a válogatókat követő szétlövésen elütötte az Eb- és vb-indulás jogától a Domino-Honvéd háromszoros egyes világbajnokát.

A trónkövetelő sem lehet azonban maradéktalanul elégedett: Benkő a parádés Európa-bajnoki szereplést (K-1 500 m: 1. hely, K-2 1000 m: 2. hely) követően, a hazai rendezésű vb-n a dobogó közelébe sem került.

Most Afrikából, illetve Ausztráliából indulva veszik célba mindketten az érmes helyeket a MOL Világkupán, a júniusi pontevedrai Eb-n, illetve az augusztusi, duisburgi világbajnokságon. És ez alighanem csak egyiküknek sikerülhet.
Legfrissebb hírek

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
21 perce

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
36 perce

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
7 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
7 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
7 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
8 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
8 órája