Duatlon-vb: Győr készen áll a májusi eseményre

2007.03.20. 18:54
Címkék
Győr városa készen áll a május 19-20-án sorra kerülő rövidtávú duatlon-világbajnokság megrendezésére. A hazai szövetség elnöke szerint a megyeszékhely felkészült a viadalra és a kifogástalan szervezésre.
"Ez lesz az egyik legnagyobb hazai sportesemény idén, de Győr számára mindenképpen a legjelentősebb, ami nagy feladatot és felelősséget ró a szervezőkre. A verseny központja a várost keleti-nyugati irányban átszelő Szent István út lesz" - mondta a budapesti sajtótájékoztatón Molnár Péter, a szervezőbizottság elnöke.Szekeres Imre, a hazai szövetség elnöke szerint a megyeszékhely felkészült a viadalra és garancia lehet a jó versenyekre, illetve a kifogástalan szervezésre a 2002-es triatlon Eb nagyszerű lebonyolítása. A sportvezető hozzátette: a vb nagyszerű főpróbája lesz a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokságnak.Márkus Gergely, az európai szövetség főtitkára arról számolt be, hogy az amatőrökkel együtt 40 országból közel 1000 főt várnak a Rába-parti városba. Azt is megjegyezte, a nemzetközi szövetségben nagyon pozitívan állnak a magyar pályázatokhoz, mivel amit a honi szervezők vállalnak, azt maradéktalanul teljesítik is.Az esemény hivatalos megnyitója május 18-án, pénteken lesz, majd másnap rendezik a junior, az U23-as és a felnőtt versenyeket, míg a szeniorok vasárnap állhatnak rajthoz, zárásként pedig a váltóviadal kerül lebonyolításra.
Legfrissebb hírek

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2 perce

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
38 perce

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
1 órája

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
1 órája

Kezdődjék az egyéves élményutazás

Kajak-kenu
1 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 órája

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
8 órája