Lékó Péter Ukrajnára szavazott Hollandia helyett

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.01.05. 00:52
Az év első jelentősebb versenyére kerül sor péntektől hétfőig az ukrajnai Odessában. A Profi Sakkozók Szövetsége (ACP) ekkor rendezi meg történetének első rapid világkupáját a Hotel Londonskayában, ahol néhány kivétellel a sakkvilág krémjét láthatja a közönség.

Így asztalhoz ül Lékó Péter is, aki azzal, hogy vállalta a játékot, nem indul a szokásos Wijk aan Zee-i szupertornán Hollandiában, ahol pedig évről évre mindig vállalta a megméretést. „Zsúfolt a versenynaptár, és nem lenne jó, ha kimerülten vennék részt a tavaszi-nyári világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken Elisztában.” – magyarázta a magyar nagymester.

Döntésében minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy mivel Odessában rövidített játékidejű partikat váltanak, nincs különösebb tétje a versenynek. Nem kell aggódni az értékszámok miatt, így a felkészülésre sem kellett nagy energiákat mozgósítani.

A világranglista három éllovasa, tehát a bolgár Veszelin Topalov, az indiai Viswanathan Anand és az orosz Vlagyimir Kramnyik nem lesz jelen, de az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az oroszoktól Alekszandr Morozevics és Jevgenyij Barejev, az azeri Tejmur Radzsabov, a spanyol Alexei Shirov, a francia Etienne Bacrot vagy az izraeli Borisz Gelfand játéka is rangossá teszi a mezőnyt, természetesen Lékó Péter mellett.

A 16 matador kieséses rendszerben mérkőzik meg egymással. Először két rapid, majd döntetlen esetén két villámpartit játszanak.

Ha utána sincs meg a továbbjutó, akkor jön az úgynevezett „hirtelen halál”, melyben világos öt, sötét négy percet kap, de utóbbinak a remi is elég végső sikerhez.

Ami a pénzdíjakat illeti: nem kevesebb, mint 146 ezer dollárt osztanak szét, ebből a győztes 40 ezret vihet haza.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik