Dopping: újra javasolná a négyéves eltiltást az IAAF

2006.10.02. 15:32
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) versenyzői és tisztségviselői azt szeretné, ha visszaállítanák azt a korábbi szabályt, hogy a "súlyos és bizonyított doppingeseteknél" állítsák vissza a négyéves eltiltást.
A felhívást az IAAF által rendezett háromnapos doppingellenes szimpózium után tették közzé."Kénytelenek voltunk két évre csökkenteni a négyéves eltiltást 1997-ben, mert a civiljogi szabályozás és a sportszövetségek szerint a négy év túl sok. Azt gondolom azonban, hogy az idők azóta megváltoztak" – jelentette ki Arne Ljungvist, az IAAF alelnöke."Nem olyan egyénekről beszélünk, akik első alkalommal buktak le, mert egyszerű stimulánsokat használtak – folytatta Arne Ljungvist. – Ilyen esetekben a kétéves büntetés még megfelelő, de a rendszeres és szándékos visszaélések esetében indokolt a négyéves eltiltás. Ezt bizonyítja a BALCO-eset vagy azoknak az atlétáknak a története, akik közlekedési balesetet színlelve kerülték el a doppingellenőrzést."A jegyzéket hamarosan az IAAF kongresszusa elé terjesztik, amely legközelebb 2007 augusztusában ülésezik. Ljungvist elismerte: ehhez szükség lesz a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) támogatására is.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
15 perce

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
15 perce

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
20 perce

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
37 perce

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
46 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Takács Boglárka szép futással Európa-bajnoki 8. lett 200 méteren

Atlétika
1 órája