Öttusa, Vk-döntő: Vörös Zsuzsanna 24., Máthé Vivien megsérült

2006.09.28. 20:07
Címkék
Vörös Zsuzsanna (képünkön) a huszonnegyedik helyen végzett az öttusázók Világkupa-döntőjén, az olaszországi Chiancianóban, Máthé Vivien a vívás során megsérült és nem tudta folytatni a versenyt.
Korponai István csapatvezető tájékoztatása szerint Vörös három szám - a lövészet, a vívás és az úszás - után még harmadik volt, a lovaglásnál viszont nagyon szerencsétlenül sorsolt, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt, hogy nem védheti meg a címét.

Öt verőhibával és egy megállással elszálltak az éremszerzési reményei.

A másik magyar induló, Máthé Vivien a vívás során megsérült, megszúrták a lábát, így - noha az úszást és a lovaglást még végigcsinálta - a futásra már nem állt rajthoz.

A fináléban a hat állomásból álló sorozat legjobb 32 versenyzője vehetett részt azzal a megkötéssel, hogy egy-egy országot maximum három öttusázó képviselhetett.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
2 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
2 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
3 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
4 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
4 órája