Atlétikai Eb: Máté és Varga is döntős

2006.08.10. 12:52
Címkék
A Göteborgban zajló atlétikai Európa-bajnokságon döntőbe jutott a magyar együttesből két férfi diszkoszvetőnk, Varga Roland, illetve Máté Gábor. Előbbi 61,01, míg utóbbi 60,50 métert dobott a délelőtti selejtezőben, ami döntőt ért mindkét versenyző számára.
Összesítésben Varga a nyolcadik, míg Máté a tizedik eredménnyel jutott be a döntőbe. Majdnem óriási meglepetés született a selejtezőben, hiszen a szám kétszeres olimpiai bajnoka, a litván Virgilijus Alekna csak az utolsó dobásával biztosította be a helyét a legjobbak között.

Addig ugyanis kieső helyen állt: előbb csupán 57,25 métert dobott, ami levés lett volna számára az üdvösséghez, főleg azután, hogy a második körben rontott.

A harmadik dobásával viszont 64,53 méterre repítette a diszkoszt, amely bőven meghaladta a szintet.

Érdekes volt a tavalyi Universiadén bronzérmet szerző Máté selejtezőbeli teljesítménye. Ő elsőre megdobta a 60,53 métert, ám másodikra rontott és 50 méter körüli dobását le sem mérette. Időközben eleredt az eső, ez is minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy utolsó kísérlete a hálóban kötött ki.
Legfrissebb hírek

Vízilabda: az 5. helyért folytatják a magyarok az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
1 órája

Kosár: a 15. helyet szerezték meg az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
1 órája

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
2 órája

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
3 órája