Úszó Eb.: mind a négy magyar kiesett férfi 50 gyorson

2006.08.05. 10:05
Címkék
A 50 méteres férfi gyors selejtezővel folyatódott a budapesti úszó európa-bajhnokság, az első magyar indulót a második futamban láthattuk. Csáki János elmaradva egyéni legjobbjától végül a hatodik helyen csapott a célba. Kiesett. A harmadik futamban Gáspár Zsoltot vártuk, hiába, ő ugyanis nem volt ott a rajtnál.
A negyedik futamba két magyar is besorolást nyert, Takács Krisztián mellett válogatottunk legrutinosabb tagja, a szám országos csúcstartója, Zubor Attila is megmérette magát. Végül a szám a fiatal Takács sikerét hozta, hiszen remek egyéni csúccsal megnyerte a futamot – az addigi négy futamot tekintve a legjobb idővel -, Zubor viszont hiába tartotta magát sokáig nagyszerűen, végül csak a hatodik helyen zárt. Kiesett.Takácsért izgulhattunk, de a folytatásban még négy futam és 32 versenyző bízott a továbbjutásban, köztük a szám menői. A magyarok közül a legjobb időt repesztő Takács végül a 20. helyen végzett, de az ország kvóták miatt – egy nemzetet maximum ketten képviselhettek a középdöntőbe – kiestek előle hárman, így végül elég pechesen egy pozícióval maradt le a továbbjutásról.

28. ÚSZÓ, MŰÚSZÓ, MŰUGRÓ ÉS HOSSZÚTÁVÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST

FÉRFIAK, 50 M, GYORS, SELEJTEZŐ:
…20. Takács Krisztián magyar 22.91 mp.
…36. Zubor Attila magyar 23.37 mp.
…52. Csáki János magyar 24.24 mp.
Gáspár Zsolt magyar nem indult

28. ÚSZÓ, MŰÚSZÓ, MŰUGRÓ ÉS HOSSZÚTÁVÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST

FÉRFIAK, 50 M, GYORS, SELEJTEZŐ:
…20. Takács Krisztián magyar 22.91 mp.
…36. Zubor Attila magyar 23.37 mp.
…52. Csáki János magyar 24.24 mp.
Gáspár Zsolt magyar nem indult
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
3 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
4 órája