Úszó Eb: két Kovács, Ágnes és Kitti is középdöntős 50 mellen

2006.08.05. 10:02
Címkék
Nem indult a legjobban magyar szempontból a szombat délelőtt a budapesti úszó Európa-bajnokságon, igaz Bor Katától és Veisz Kittitől botorság lett volna azt várni, hogy róluk szól majd az Eb 50 méteres mellúszó száma.
Említett két versenyzőnk a selejtezőkben a második futamban indult, ám Veisz a hetedik, Bor a nyolcadik helyen végzett. Végül utóbbit aztán ki is zárták, előbbi helyezése és ideje pedig nem ért továbbjutást. A két magyar már 25 méternél kiszállt a továbbjutásért vívott küzdelemből.A selejtező negyedik futama aztán már több örömet hozott számunkra. Kovács Ágnes futamában a második lett és végül a negyedik idővel került a délutáni középdöntőbe. Míg az ugyanebben a futamban rajtkőre állt Kovács Kitti is, aki egyéni csúcsát 19 századmásodperccel megdöntve a 12. helyen jutott be a középdöntőbe.

28. ÚSZÓ, MŰÚSZÓ, MŰUGRÓ ÉS HOSSZÚTÁVÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST

NŐK, 50 M, MELL, SELEJTEZŐ:
4. Kovács Ágnes magyar 31.99 mp.
12. Kovács Krisztina magyar 32.67 mp.
…30. Veisz Kitti magyar 34.23 mp.
Bor Katalin magyar kizárták

28. ÚSZÓ, MŰÚSZÓ, MŰUGRÓ ÉS HOSSZÚTÁVÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST

NŐK, 50 M, MELL, SELEJTEZŐ:
4. Kovács Ágnes magyar 31.99 mp.
12. Kovács Krisztina magyar 32.67 mp.
…30. Veisz Kitti magyar 34.23 mp.
Bor Katalin magyar kizárták
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
3 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
4 órája