Barta Nóra bronzérmes lett

2006.08.05. 20:44
Címkék
Bronzérmet szerzett a nők három méteres műugrószámában Barta Nóra a Budapesten zajló úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságon. Az aranyérmet a svéd Lindberg szerezte meg, míg a másik magyar induló, Kormos Villő a tizenkettedik helyen végzett.
Korosztályos világbajnoknőnk, Barta Nóra a második helyen jutott a tizenkettes fináléba, de ott nulláról kezdtek. Sajnos az első sorozatban Nóri nem kezdett túl jól, s csak az ötödik helyen zárt.

Ezt követően azonban sikerült javítania körönként egy helyet, így a harmadik sorozat után már a bronzérmes pozícióban volt. Alig egy ponttal lemaradva a selejtezőt megnyerő orosz Pahalina és a svéd Lindberg mögött.

A negyedik sorozatban megintcsak nem volt tökéletes az ugrása, ezért a német Kotzian elé került, de Pahailna is rontott, aki a hetedik helyre csúszott vissza, így Nori maradt a harmadik, igaz már jócskán lemaradva a másik két versenyző mögött.

Utolsó ugrását viszont tökéletesen kivitelezte, így végül megszerezte a bronzérmet. A győztes a svéd Anna Lindberg lett a német Ditte Kotzian előtt.

A másik magyar induló, Kormos Villő jól kezdett, a második forduló után még a 11. helyen állt, ám ezt követően csúnyán rontott, visszacsúszott a 12. helyre, s onnan már nem tudott javítani.

Női műugrásban érmet világversenyen eddig csak Zságot Irén szerzett, aki még 1947-ben Monte Carlóban lett ezüstérmes.
Női 3 méteres műugrás, döntő:
1. Anna Lindberg (svéd) 330,60
2. Ditte Kotzian (német) 324,90
3. Barta Nóra (magyar) 319,85
12. Kormos Villő (magyar) 227,95
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
1 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
1 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
2 órája