Úszó Eb: Hosszú Katinka elődöntős 200 gyorson

2006.08.04. 10:19
Címkék
Bejutott a délutáni elődöntőbe Hosszú Katinka a női 200 méteres gyorsúszásban. A másik hárim magyar indulónak, Lipcsei Krisztinának, Nagy Rékának és Dara Eszternek ugyanez nem sikerült. A leggyorsabban a távot a francia Laure Manaudou teljesítette délelőtt.

Hosszú Katinka – Lipcsei Krisztinával egyetemben - a negyedik előfutamban indult, s ezt meg is nyerte, ám időeredménye némileg elmaradt a várttól (2:02.35), ám ettől függetlenül addig ő teljesítette a leggyorsabban a távot (Lipcsei hatodik lett 2:04.13-as idővel).

Három futam azonban még hátra volt, s így izgulnunk kellett, hogy ne előzzék meg tizenötnél többen. Végül csak tizenhárman tették meg ezt, így a tizennegyedik idővel bejutott a délutáni középdöntőbe.

Lipcsei 31. lett, a harmadik futamban 2:05,26-al hatodik helyen végző Nagy Réka 36., míg a második futamban 2:06.89-el ötödik Dara Eszter összesítésben a 40. helyen végzett.

A távot leggyorsabban a Budapesten már három aranyéremnél járó francia Laure Manaudou teljesítette egyedül két percen belüli idővel (1:59.70).
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
5 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája