Úszó Eb: Cseh és Rudolf is az elődöntőben 200 háton

2006.08.04. 11:59
Címkék
A szerdán 200 vegyesen Európa-bajnoki címet szerző Cseh László, valamint Rudolf Roland is beúszta magát a délutáni elődöntőbe 200 méteres hátúszásban. A két másik magyar induló, Sallai Márk és Dajka Ádám is új egyéni csúcsot úszott.

Cseh és Rudolf a harmadik futamban indult, s ezt végül az osztrák Markus Rogan nyerte Cseh Laci (2:00.45) előtt, míg Rudolf Roland negyedik lett, de mivel már csak egy futam volt hátra, s 2:01.89-es idejénél addig csak öten úsztak gyorsabbat, így már akkor biztos volt, hogy ő is az elődöntőben van.

A távot leggyorsabban az utolsó futamban induló német Helge Meeuw teljesítette, egyedüliként két percen belüli idővel (1:59.76). Cseh laci összesítésben negyedik, Rudolf Roland pedig a kilencedik időt úszta.

A másik két magyar, Sallai Márk és Dajka Ádám az első futamban indult, s bár ott ugyan csak a hetedik és nyolcadik helyen zárták, ám mindketten új egyéni csúcsot úsztak. Előbbi 2?06,19-es idővel összesítésben huszonhetedik, utóbbi 2:06.67-el a huszonnyolcadik lett.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
5 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája