Úszó Eb: már alig van jegy, dicsér a LEN

2006.08.03. 21:49
Címkék
Csütörtök délelőtt tartotta budapesti tanácskozását a LEN felső vezetése, a Büro. A Hilton szállóban rendezett ülésen a Büro tagjai nem győzték dicsérni a budapesti úszó Európa-bajnokság rendezőit, Bartolo Consolo elnök szerint „a fantasztikus a legenyhébb jelző, amivel az eseményt illethetjük.”
Több sportdiplomata is úgy vélte, a budapesti szervezők a jövőbe repítették az eseményt, ilyen kiszolgálásra és technikai háttérre még nem volt példa az Európa-bajnokságok nyolcvan éves történetében – egyszersmind alaposan feladták a leckét a következő kontinensviadalok házigazdáinak.Consolo elnök külön kiemelte, hogy valamennyi közvetítő ország dicshimnuszokat zeng a Magyar Televízió produkciójáról: még az e tekintetben igen kényes ízlésűnek számító, csúcsminőséghez szokott németek és franciák is szuperlatívuszokkal illették az MTV-sek munkáját.A szervező bizottság csütörtök esti tájékoztatása szerint a hétvégi versenyekre csak az IBUSZ-irodákban lehet jegyet vásárolni.A belépők szépen fogytak eddig is, akik szombaton és vasárnap látni akarják az úszódöntőket, azoknak sietniük kell: szombatra 2400, vasárnapra csupán 640 jegy vár gazdára.Ezeknek a belépőknek az ára egységesen 1000 forint. Az árusító helyek folyamatosan közlik a jegyeladási adatokat, legközelebb pénteken délben adnak friss információt, de várható: a hét utolsó napjain a margitszigeti helyszínen már nem lehet majd belépőt venni.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
7 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája