Úszó Eb: Kiss László szövetségi kapitány lassan megnyugszik

2006.08.03. 13:10
Címkék
Az úszó Európa-bajnokság első két napján nem szereztek érmet a magyar versenyzők, így erősen veszélybe került Kiss László (képünkön) jóslata, amely szerint naponta egy medált begyűjt a népes hazai küldöttség. A harmadik versenynapon szerzett három érem statisztikailag helyrebillentette a magyar szövetségi kapitány terveit.

Este felé emiatt már a mester is felszabadultabb volt: a magyar csapat „barlangjában”, a Hajós Alfréd-uszoda erősítő termében jókedvűen sürgette Cseh Lászlót és a többi, kissé nehezebben tollászkodó versenyzőjét:

„Gyerünk, gyerünk, tessék pakolni, mert kihűl a torta!”

Talán felmerülhet, hogy Cseh László esetében a szakvezetés előre ivott a medve bőrére azzal, hogy előre megrendelte az Eb-aranyhoz dukáló ünnepi tortát, a történtek azonban Kiss Lászlót és Turi György igazolták: a Kőbánya SC klasszisa 1:58,17 perccel nyerte meg a 200 méteres vegyes úszást.
Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
40 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája