Atlétika: Asafa Powell tiszta – jelentette ki a menedzsere

2006.07.30. 13:28
Címkék
Justin Gatlin bejelentése után – a versenyző beismerte, hogy pozitív lett a doppingtesztje – Asafa Powell menedzsere azonnal leszögezte: a jamaikai síkfutó (képünkön), aki Gatlinnel társbérletben tartja a világcsúcsot 100 méteren, teljesen tiszta.

Paul Doyle a BBC brit közszolgálati médium sportszerkesztőségének úgy fogalmazott: "Garantálom, hogy a versenyzőm nem használ tiltott szereket. Asafa Powell tiszta."

Az üzletember azt is hozzátette: Powell nem örült a hírnek, hogy legnagyobb ellenfele, akivel a nyáron szerette volna összemérni gyorsaságát, pozitív tesztet produkált.

"Eléggé meglepődött, és egy kicsit fel is ingerelték a hírek, amikor elmondtam neki – közölte Doyle. – Azonnal egy csomó kérdése volt: hogyan fordulhatott elő, honnan hallottam, és így tovább. Azonban a legelső dolog, amit tudni akart, természetesen az volt, hogy igaz-e mindez."

"Ha az első vizsgálatot az ellenpróba megerősítette, akkor el kell tiltani – tette hozzá Doyle. – Ugyanúgy gondolom, mint bárki más: ha valaki lebukik, és bebizonyosodik, hogy doppingolt, akkor egész életére el kell tiltani."
Legfrissebb hírek

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
36 perce

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
41 perce

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
43 perce

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
1 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
1 órája

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
1 órája

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
2 órája

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
2 órája