Junior birkózó Eb: Lőrincz Tamás bronzérmes

2006.07.08. 20:39
Címkék
Lőrincz Tamás bronzérmet szerzett a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában a szombathelyi junior birkózó Európa-bajnokságon.
Az idei felnőtt Eb-n győztes fiatal tehetség remekül kezdte a napot, előbb észt, majd bolgár, a negyeddöntőben pedig azeri riválisát is legyőzte. Az elődöntőben az orosz Csekirkinnel került szembe, és nagy csatában, némileg vitatható körülmények között veszített.

A bronzmérkőzésen a grúz Gulbatasvili várt rá, akit magabiztos birkózással győzött le, így a felnőtteké után a juniorok kontinensviadalán is dobogóra állhatott.

A 84 kg-os Dajka Richárd is eredményes napot zárt, annak ellenére, hogy rögtön első meccsén veszített török ellenfelével szemben. A vigaszágon azonban javított, és ő is a harmadik helyért léphetett szőnyegre, igaz, ott kikapott az ukrán Jaroskintől, így az ötödik helyen végzett.

A nap másik két magyarja közül az 55 kg-os Ja:ger Krisztián egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a viadalt, a 120 kg-osok között szereplő Barta Péter szintén a második fordulóban kapott ki, ő azonban a vigaszágon folytathatta szereplését, ám ott nem sikerült nyernie.

(MTI)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
48 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
56 perce

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
1 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
1 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
1 órája