Budapest-bajnokság: Kovács Ágnes remekelt, Cseh és Gyurta megbetegedett

2006.07.03. 00:43
Címkék
Kovács Ágnes remekelt, Cseh László és Gyurta Dániel viszont megbetegedett az úszók Budapest-bajnokságának második napján.
A Széchy Tamás Uszodában rendezett viadalon, vasárnap Kovács Ágnes teljesítménye volt ismét átlagon felüli, Kiss László szerint az olimpiai bajnoknő 50 és 100 méter mellen elért ideje szép reményekre jogosít. A szövetségi kapitány még Szepesi Nikolett 200 háton és Molnár Ákos 200 mellen nyújtott produkciójával volt különösen elégedett.

A július 26-án kezdődő Eb-n Kovácshoz hasonlóan aranyérmes esélyes Cseh Lászlót ugyanakkor edzőjével, Turi Györggyel egyetértésben hazaküldte Kis László a délelőtti előfutamokról.

"Lacikának megint előjött a torokfájása, egyébként is hűvösebb volt a víz reggel, ezért azt mondtam, most inkább kímélje magát, menjen haza, egye a mézet, mert sokkal fontosabb, hogy hétfőtől a balatonfűzfői edzőtáborban egészségesen kezdjen, mint hogy itt ússzon, aztán még betegebb legyen" - közölte Kiss, aki jelezte: az egész szezon legfontosabb edzőtáborozására vonul el a keret egy része két hétre.

A másik része az ifjúsági Eb-re utazik, közülük ugyanakkor hiányozhat Gyurta Dániel. Az olimpiai ezüstérmes "végre" elérte azt a kort, amikor indulhat a korosztályos kontinensviadalokon is, ám két nappal a mallorcai indulás előtt veszélybe került a 17 esztendős klasszis szereplése.

Gyurta délelőtt még úszott, délutánra azonban súlyos hasmenéssel ágynak dőlt, és egyelőre nem tudni, mekkora a baj. Bár a 200 méter mell csak vasárnap esedékes, Kiss László amondó, "ha egy úszóból három napig minden kijön, az olyan, mintha agyonütnék, akkor nem érdemes rajthoz állnia, azaz egyelőre csupán reménykedünk."

A versenyző sorsa a hétfői orvosi konzultáción dől el.

A Budapest-bajnokság kapcsán a szervezők, edzők, versenyzők kiemelték, hogy az Eb-helyszín első tesztelése jól sikerült, mindenki hasznos tapasztalatokkal gazdagodott.

Kiss László hangsúlyozta azt is, hogy például "az olyan szakosztályok, mint a válogatott gerincét adó Kőbánya SC tagjai, eddig fedettben edzettek, harminchármas medencében, most nyitott ötvenesben úsztak, ami teljesen más, ezért is volt fontos ez a verseny." (MTI)
Legfrissebb hírek

Molnár Attila könnyed futással elődöntős a fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
8 perce

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?

Angol labdarúgás
20 perce

Tizenhét éves világcsúcs dőlt meg 50 méteres gyorsúszásban

Úszás
38 perce

Ernesto Valverde az idény végén távozik az Athletic Bilbaótól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
42 perce

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
46 perce

Megvan, mikor játsszák az ETO–FTC bajnokit a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
57 perce

Hét ellenféllel tíz felkészülési mérkőzést játszik a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
59 perce

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik