Atlétika: két évre eltiltották az amerikai sprintert

2006.07.01. 09:03
Címkék
Két évre eltiltották a versenyzéstől John Capelt, az amerikaiak rövidtávfutóját (képünkön), miután egy doppingteszten ismét cannabis jelenlétét mutatták ki a szervezetében. Ez már a második eset volt, hogy a sprinter megbukott a próbán.

A 27 éves atlétát, aki a 2003-as világbajnokságon a 200 méteres síkfutást megnyerte, még februárban egy birminghami fedett pályás viadalon ellenőrizték.

Capelt korábban kitették az amerikaiak olimpiai csapatából, és figyelmeztették, miután 2004-ben is azon kapták, hogy cannabist fogyasztott.

A februári második eset a már említett kétéves eltiltást hozta magával, egyben törtöltek minden olyan eredményt, amelyet Capel február 18. óta elért. A büntetés egyébként hivatalosan március 15-én vette kezdetét.

Figyelmezették a britek sprinterét, Mark Lewis-Francist is, akiről egy 2005-ös ellenőrzés során szintén kiderült, hogy cannabis van a szervezetében. Egyúttal megfosztották a tavalyi fedett pályás Európa-bajnokság 60 méteres síkfutó számában elért második helyétől.
Legfrissebb hírek

Harmincöt fős keretet hirdetett Thomas Tuchel az angolok márciusi meccseire

Angol labdarúgás
5 perce

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
10 perce

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
10 perce

Augusztus végén lesz a Diósgyőr-rali

Egyéb autó-motor
17 perce

„Voltak indokolatlan szigorításaink, amelyek feleslegesek voltak” – Csányi Sándor az MLSZ közgyűlésén

Magyar válogatott
21 perce

Sznúker: Ronnie O'Sullivan világcsúcsot jelentő breaket lökött Kínában

Egyéb egyéni
24 perce

Illovszky Dominik 2025 után ismét elődöntős a fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
45 perce

Edzőt cserélt Neymar mélyrepülésben lévő brazil csapata

Minden más foci
46 perce
Ezek is érdekelhetik