A várakozásnak megfelelően nem okozott nagy meglepetést a csapathirdetés a budakalászi öttusa Európa-bajnokságra: az elmúlt években már sokszor bizonyított versenyzők indulnak a július 13. és 18. között esedékes viadalon.


Kulcsár Antal, a nők szakvezetője hatfős felnőtt válogatott keretet alakított ki az idény kezdetén, azok azonban, akik az Európa-bajnokságra válogatóztak - amint azt a kapitány mondta -, valójában négyen voltak. A februári fedettpályás idénynyitót Füri Csilla nyerte, Máthé második, Szatmári ötödik volt a budapesti versenyen, aztán az acapulcói Világkupán Máthé ötödikként, Vörös hetedikként, Füri tizenharmadikként végzett. A március végi, nyílt Afrika-bajnokságot, Kairóban Máthé nyerte, majd következtek a válogatóversenyek. Millfieldben a mezőny közepén, illetve második felében zártak a magyarok, Vörös tizenharmadik, Szatmári huszadik, Máthé huszonharmadik, Füri huszonhetedik lett, az orosz fővárosban viszont az olimpiai bajnok, háromszoros egyéni világelső Vörös ezüstérmet szerzett, miközben Máthé tizennegyedik, Szatmári huszonhetedik lett. Székesfehérvárott Vörös jó versenyzéssel ismét csak a dobogó második fokára állhatott fel, Szatmári nyolcadikként, Füri tizenötödikként, Máthé tizenkilencedikként futott a célba a nap végén.
(MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







