Kajak-kenu: a lányok síelni mentek

2006.02.09. 16:56
Címkék
Nyolc óra pihenés, nyolc óra síelés és nyolc óra szórakozás… - ez jellemzi most a kajakos lányok életét. A hosszú téli munka után egy hét síelésre indultak az olimpiai számokban első három közé befutott versenyzők Angyal Zoltán szövetségi kapitány vezényletével.
Janics Natasa és Kovács Katalin, a magyar csapat két meghatározó versenyzője
Mirkó István
Janics Natasa és Kovács Katalin, a magyar csapat két meghatározó versenyzője
Janics Natasa és Kovács Katalin, a magyar csapat két meghatározó versenyzője
Mirkó István
Janics Natasa és Kovács Katalin, a magyar csapat két meghatározó versenyzője

A február tizenegyedikéig tartó egy hetes tábor legfőbb célja, hogy a lányok pihenjenek, síeljenek, testileg, lelkileg regenerálódjanak a komoly téli munka után – jellemezte a tábor legfőbb célját Angyal Zoltán szövetségi kapitány. A lányok egy kis osztrák települést, Althausee-t „szállták meg“. A kétezer lakosú, családias hangulatú városka üde színfoltjai lettek a magyar csillagok.

Angyal Zoltán kiemelt szempontnak nevezte, hogy a november március közötti edzéssel teli időszakot egy kicsit megtörjék, és egy kis kikapcsolódásban is legyen részük a lányoknak. Természetesen az egy hét pihenés után folytatódik a kemény munka – szögezte le a kapitány, hiszen február végétől kezdődnek a melegvízi táborok és a feszített menetű felkészülés a világbajnokságra.

Mindenesetre most a lányok nagyon élvezik e téli sportot, és úgy tűnik, hogy jó barátságot kötöttek a víz fagyott változatával is.
Legfrissebb hírek

Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

Tenisz
3 órája

Hétfői sportműsor: Mezőkövesd–Vasas rangadó az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Dárdai Pál 50 éves; Negyvenéves az 1986-os magyar–brazil

E-újság
4 órája

Saját kárunk leckéi – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb csapat
4 órája

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
5 órája

Varga Barnabás gólját elvették, az AEK pontokat veszített

Légiósok
5 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik