Rögbi: a magyar juniorválogatott bejutott az Eb-döntőbe

2010.11.11. 12:35
Címkék
Az Ukrajna ellen aratott 28–8-as győzelemmel a magyar férfi junior (U20-as) rögbiválogatott bejutott az Esztergomban zajló korosztályos Európa-bajnokság döntőjébe. A szombati fináléban a magyar együttes ellenfele Litvánia lesz.

Ukrajna lényegesen előkelőbb helyet foglal el a sportági rangsorban, mint a magyar. Legyőzött ellenfelünk felnőtt csapata éppen 45 (!) hellyel előzi meg a világranglistán a miénket, és az európai rangsorban is az előkelő, 11. helyen találjuk őket.

A húszpontos siker – Ladányi két, Juhász egy célt vitt, míg Teisenhoffer tíz pontot tett hozzá a győzelemhez – azonban csak ellenfelünket érte meglepetésként. A korosztályban több tehetség bontogatja szárnyait, nem véletlen, hogy az előcsatározások során már a címvédő lengyeleket is sikerült búcsúztatni. Most már minden bizonnyal mindkét válogatott tisztában van vele: óriási hiba volt lebecsülni a mieinket, és jó lesz ránk vigyázniuk az elkövetkezendőkben.

A kontinensbajnokságról tudni kell, hogy a legerősebb európai nemzetek utánpótláscsapatai a világbajnokságon szerepelnek, így az Eb lényegében a sportági második vonal számára kiírt és megrendezett torna.

Legfrissebb hírek

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
5 perce

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
12 perce

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
18 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
18 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
42 perce

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 órája