Gyász: elhunyt a három sportágban is bajnok Ádám András

MTI MTIMTI MTI
2010.11.08. 10:42
Címkék
Hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában elhunyt Ádám (Stolpa) András, a második világháború utáni Magyarország egyik legsokoldalúbb sportolója, aki teniszben, kosárlabdában és jégkorongban is volt országos bajnok.

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a kiváló sportembert Düsseldorfban érte a halál.
Ádám két fivérével együtt a BEAC csapatával nyerte meg a kosárlabda, az Újpesti Dózsával pedig a jégkorong országos bajnokságot. Legnagyobb sikereit ugyanakkor teniszezőként érte el, 1948 és 1960 között a kontinens egyik legerősebb Davis-kupa-csapatát alkotta Asbóth Józseffel. Emellett az Újpesttel 15-ször nyert csapatbajnokságot, egyéniben és párosban pedig további nyolc ob-címet szerzett.

Nem csak sportolóként volt ismert, színiakadémiát végzett, a Magyar sasok című film főszerepét is eljátszotta.

Sportolói pályafutását követően előbb Bécsben dolgozott edzőként, majd az 1980-as évek elején Németországba költözött, s Düsseldorf közelében oktatott fiatalokat.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
37 perce

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
1 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
1 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
2 órája