Leckonby Andrew csapatkapitány nyerte a pénzfeldobást, és az eddig már jól bevált Alnutt Eddie (19 futás), Manuel Suman (40) nyitó ütőpáros kezdte meg a pontok gyártását.
A 20 játszma alatt mindössze három játékost veszített a magyar válogatott, a 12. játszmától Kahn Sameer (47) és Haroon Abel (34) kiütötte a macedón dobókat, az első félidő végéig a pályán maradva, a torna eddigi legmagasabb pontszámát felállítva 177 futással zártak.
A hazai dobók közül C. Reddy szerzett két kiejtést. A fordulás után dobóink esélyt sem adtak az ellenfélnek a győzelemhez szükséges pontszám eléréséhez.
Deldar Habib megint nagyon jól dobott, két kiejtése mellet mindössze kilenc futást engedélyezett a macedónoknak, azonban rajta is túltett a meccs embere, Haroon Abel, aki a torna első öt kiejtéses dobó teljesítményét produkálta.
Kiemelendő a csapat kapusa, Glover Mike, aki négy ütő kiejtésben is tevékeny részt vállalt. A B-csoportban a torna legnagyobb esélyesének számitó Wales bomba meglepetésre csak a 3. helyen végzett igy nem került be a pénteki elődöntőbe, ahol Magyarország ellenfele a csoportmásodik Bulgária lesz.
| 3. FORDULÓ |
| Magyarország–Macedónia 177–64 |
| Magyarország: 177/3 (20 játszma) – Kahn Sameer (47), Manuel Suman (40), Haroon Abel (34), Alnutt Eddie (19) |
| Dobás: C.Reddy ( 2 – 31 ) |
| Macedónia: 64/10 (14 játszma) |
| Dobás: Haroon Abel ( 5–20), Deldar Habib (2–9) |
| A-CSOPORT | ||||
| 1.Magyarország | 3 | 2 | 1 | 18 |
| 2.Horvátország | 3 | 2 | 1 | 16 |
| 3.Románia | 3 | 2 | 1 | 13 |
| 4.Macedónia | 3 | 0 | 3 | 3 |
| B-CSOPORT | ||||
| 1.Oroszország | 3 | 2 | 1 | 16 |
| 2.Bulgária | 3 | 2 | 1 | 16 |
| 3.Wales | 3 | 2 | 1 | 16 |
| 4.Szerbia | 3 | 0 | 3 | 5 |
Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények számítanak. (Győzelem: 4 pont; bónuszpontok: 100 futás – 1pont, 150 – 2 pont, 200 – 3pont,5 kiejtés – 1pont, 10 – 2pont)
| Magyarország–Bulgária |
| Oroszország–Horvátország |

Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég

Brisbane 2032: megint gond van a krikettstadionnal





