Gyorsasági kamionos Eb: Kiss négyből négy győzelemmel zárta a hétvégét

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 18:31
Fantasztikus hétvégén van túl Kiss Norbert (Fotó: Kiss Norbert Média)
A gyorsasági kamionsport történetében eddig mindössze ötször fordult elő, hogy egy versenyző a hétvége mind a négy futamát megnyerje, ebből három Kiss Norbert nevéhez fűződik!

 

Fantasztikus hétvégén van túl az ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, aki a kontinensbajnokság idénynyitó, misanói hétvégéjén egyetlen futamon sem talált legyőzőre. Nyert esőben és száraz pályán, nyert rendes és fordított rajtrácsos viadalt, sőt, megesett, hogy egyszerre kettőt előzött.

Tavaly Szlovákiában sikerült neki legutóbb ez a bravúr, de a sorozat történetében is mindössze az ötödik alkalom, hogy valaki Grand Slamet érjen el.

„Számomra is hihetetlen, hogy ez sikerült, nagy köszönettel tartozom a Révész csapatnak, mert a maximumot hoztuk ki a hétvégéből. Nagyon boldog vagyok! – mondta Kiss Norbert vasárnap este. – Az autó is remek volt, az új gumikhoz is sikerült alkalmazkodni, és szerencsénk is volt, mert ki tudtuk használni az ellenfelek hibáit. Büszke vagyok a hétvégi teljesítményünkre.”

KAMION EB, 1. FORDULÓ, MISANO
1. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 24:44.039, 2. J. Hahn (német, Iveco) 6.527 másodperc hátrány, 3. Albacete (spanyol, MAN) 11.711 mp h. 2. verseny: 1. Kiss Norbert, 2. Halm (német, Iveco) 5.893 mp h., 3. Albacete 7.549 mp h.
Az Eb állása: 1. Kiss Norbert 60 pont, 2. Hahn 45, 3. Lenz (német, MAN) és Albacete 35-35

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik