Kamion Eb: Molnár az Egyesült Államokban nyert versenyt

MTI MTIMTI MTI
2019.03.27. 10:00
Címkék
Megnyerte az egyesült államokbeli Mobile-ban rendezett gyorsasági kamionversenyt Molnár Bendegúz, aki az idén a magyar Oxxo Hungary Truck Racing Team színeiben indul majd az Európa-bajnokságon.

A csapat szerdai tájékoztatása szerint a 20 éves pilótának ez volt pályafutása első ilyen viadala, amely előtt három nappal vezette életében először a versenykamiont.

Molnár a 17 versenyzőt felvonultató mezőnyben aratott hétvégi győzelemért 10 ezer dollár pénzdíjat is kapott, és mivel a sorozatnak ez volt az első fordulója, a magyar pilóta az összetettben is az élen áll. Ez a sorozat annyiban tér el az Eb-től, hogy a mezőny ovális pályán versenyez, és nincs sebességkorlátozás. Az Eb-n a versenykamionok maximális sebessége 160 kilométer/óra lehet.

„Furcsa volt a nyers erő, ezt a járművet nemcsak vezetni, hanem kezelni is kell – idézte az Eb-újonc versenyzőt a közlemény. – Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz a verseny, mivel rutinos pilóták ellen kell helytállnom, de segített a tapasztalatom, hamar alkalmazkodni tudtam a pályához és a körülményekhez. Egy versenyző mindig nyerni szeretne, én is ezzel a szándékkal álltam rajthoz, de sosem gondoltam volna, hogy elsőre sikerül győznöm.”

Molnár tavaly csatlakozott a 2014-ben és 2015-ben Eb-győztes Oxxo Hungary Truck Racing Teamhez, amely az elmúlt hétvégén Budapesten mutatta be azt az MAN versenykamiont, amellyel rajthoz áll az idei kontinensbajnokságon.

A gyorsasági kamionos Eb idei szezonja május végén Olaszországban kezdődik, a második versenyhétvégét pedig a Hungaroringen rendezik június 22-23-án.

Legfrissebb hírek

Az Augsburg és a Hoffenheim nyeretlenségi sorozata is folytatódott

Német labdarúgás
13 perce

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
47 perce

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
55 perce

A MAFC legyőzte a MEAFC-ot a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
1 órája

Meglepetés a fővárosban, a Paris FC alaposan elpáholta a Monacót

Francia labdarúgás
1 órája

A FIFA nem viszi Mexikóba az iráni válogatott vb-meccseit

Foci vb 2026
1 órája

Női kézi: Kovács Anett szerződést hosszabbított Esztergomban

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik