Autókrossz: két magyar futamgyőzelem az Eb-n

Vágólapra másolva!
2013.08.18. 20:37
Szabó Krisztián és Kárai Tamás abszolút esélyesként várta az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi viadalát – előbbi az 1600 köbcenti alatti Buggyk mezőnyében, utóbbi a karosszériás krosszautók között.

Szabó fegyvere ezen a napon a taktika volt. Szépen felépítette a versenyét, és végig tartotta magát az eredeti elképzeléséhez, ami utóbb kiderült, az volt, hogy a harmadik helyről indulva is már rögtön az elején megpróbál kibújni az ellenfelek mellett és az élre állni.

„Minden éppen úgy történt, ahogy kigondoltuk” – mondta Szabó, aki tehát parádés rajttal maga mögé utasította a vetélytársakat, s mivel a leintésig megtartotta előnyét, 22 pontra növelte az előnyét az Eb összetett pontversenyében.

Kárainak ehhez (mármint a futamgyőzelemhez) kétszer is le kellett rajtolnia vetélytársait, mivel az ő futamukat egy ütközés miatt piros zászlóval leintették. De Kárait ez sem zavarta össze, másodszor is mindenkit faképnél hagyott a rajtnál, s biztonságos különbséggel nyerte meg a futamot, ami egyben azt is jelenti, hogy a hárompontos hátrányból előnyt kovácsolt – ő is az élre állt az összetettben.

AUTÓKROSSZ EB-FUTAM, NYIRÁD
Buggy1600:
1. Szabó Krisztián (magyar, Suzuki), 2. Peters (luxemburgi, Suzuki), 3. Nosálek (cseh, Skoda). TouringAX: 1. Kárai Tamás (magyar, Skoda Fabia), 2. Viborny (cseh, Mitsubishi Lancer), 3. Brozek (cseh, Ford Focus)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik