Autósport: Kiss Pál Tamás a GP3-ra és a WSR-re készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 07:39
A túraautó-vb hét végi betétversenyén a Renault-világsorozat decemberi tesztjei óta először versenyautóba ülő Kiss Pál Tamás bízik benne, hogy az AutoGP-ben mutatott kiváló teljesítménye meggyőzi a szponzorait arról, hogy a júliusi GP3-as és a szeptemberi WSR-futamra is érdemes ülést kapnia.

Kiss a számára a hét végéig ismeretlen autóval a pénteki szabadedzésen és az időmérőn is második lett, az első versenyen a győzelemért csatázott elrontott boxkiállásáig, végül mindkét futamot az ötödik helyen zárta. A holt idényben a Renault-világsorozattal kacérkodó, de támogatás hiánya miatt állandó ülés nélkül maradó magyar bízik benne, hogy versenyezhet még az idén a Hungaroringen nemzetközi sorozatban.

„A magyarországi futamok érdeklik a szponzoraimat, ezekre össze tudok szedni akkora támogatást, hogy elinduljak. A fő célom a Renault-világsorozat hazai futamán való indulás, most ezen dolgozunk, de az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén esedékes GP3-as verseny sem elképzelhetetlen – mondta Kiss. – Ami az autókat illeti, az AutoGP és a WSR négykerekűje között kicsi a különbség, nagyobb kihívás a GP3-as kocsihoz visszaszokni, de szívesen elvezetek bármit."

„Először ültem autóban december óta, kicsit aggódtam a nagy kihagyás miatt, de nagyon jól mentek az edzések. A legnehezebb a szemeimet volt visszaszoktatni a nagy sebességhez, és kicsit túlságosan is erőltettem" – mondta Kiss Pál Tamás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik