csupasport bannerhátsófüves banner

Spartathlon: az utolsó 50 kilométer lesz a kulcs, órákat javítana ezen a szakaszon

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2024.09.22. 11:42
null
Hat nap van hátra a Spartathlon rajtjáig – a Csupasporton interjúkkal vezetjük fel az Athén–Spárta közötti 246 kilométeres versenyt, s elsőként a másodszor rajthoz álló Boros Lindát kérdeztük.

Valamiért engem a görög versenyek motiválnak, mint például a Spartathlon…” – ezt nyilatkozta a Csupasportnak az év elején, ennek tükrében gyanítom, maximálisan felkészülve és izgatottan várja a megméretést.


Hosszú ideje készülök tudatosan a Spartathlonra, hiszen egy ideje már tudom, hogy bekerültem a mezőnybe – mondta Boros Linda, aki második alkalommal lesz ott a Spartathlonon. – Mivel már egyszer részt vettem rajta, nagy előny, hogy van némi tapasztalatom, ismerem az útvonalat, nem okoz meglepetést a terep. Viszont ennek tudatában sokkal jobban készülök azokra a részekre, amelyek két évvel ezelőtt igencsak fogcsikorgatva mentek. Ilyen például az utolsó ötven kilométer a főút mellett. Ha azt a szakaszt sikerül jól megfutnom, akkor összejön a célom és tudok majd javítani a korábbi időeredményemen.

Hosszú ideje készül kifejezetten a Spartathlonra – milyen volt a felkészülése?

Az edzéseken azokra a részletekre koncentráltuk edzőmmel, amelyek leginkább jól fejleszthetőek voltak. Gondolok itt az éjszakai szakaszok teljesítésére és a melegre. Több éjszakai versenyen is voltam, illetve sokat edzettem éjjel, és ebben az időszakban a futáson kívül a frissítést is fejlesztettük, hogy minél jobban tudjak teljesíteni sötétben. Továbbá a legnagyobb melegben is rendre futottam, és mentálisan is igyekeztem a legjobb állapotba hozni magam. Úgy érzem, hogy becsülettel felkészültem.

Második alkalommal lesz ott az eseményen: min akar mindenképpen változtatni az elsőhöz képest?

Az utolsó ötven kilométeren egyértelműen javítani szeretnék. A terveim szerint az első kétszáz kilométeren az elképzelésem szerint tudok haladni – persze ilyen hosszú versenyen bármikor bármi közbejöhet –, tudatosan készülök és figyelek a szintidőre, a stabil futás a célom. A kritikus pont az utolsó ötven kilométer, ott szeretnék tudatosabban és sokkal jobban teljesíteni, az lesz a kulcs.

34:32:55-ös idővel a legjobb magyar női teljesítő lett két esztendővel ezelőtt a Spartathlonon. Motiválja, hogy ismét ön legyen a legjobb a magyar hölgyek között?

Nem a magyar női mezőnyt nézem, hanem azt, hogy meg akarom dönteni a két évvel ezelőtti időeredményemet. Akkor az utolsó szakaszban sok maradt, és mivel a felkészülésem remekül sikerült, hiszem, hogy ott akár több órát tudok javítani. Amennyiben minden a tervek szerint megy, reális esélyem van jócskán megjavítani az időmet. Van is egy elképzelésem az idővel kapcsolatban. Hogy mennyi? Ha harmincassal kezdődne, már boldog lennék, de azt sem engedem el, hogy bemenjek alá.

Szeptember 28-án a magyar futók is nekivágnak a 246 kilométernek

A napi információkat és a teljes versenyt a Spartathlon magyar csapat Facebook-oldalon lehet követni.

Legfrissebb hírek

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat

Foci vb 2026
2026.06.26. 11:16

Vágódeszkát és faasztalokat is készít – Toon Raemaekers-interjú

Képes Sport
2026.06.22. 16:51

A férfi röplabdázók szövetségi kapitánya szerint az idei nyár megmutatta, mire lehet képes a válogatott

Röplabda
2026.06.21. 19:10

Siklósi Gergely: Árnyékai vagyunk önmagunknak

Egyéb egyéni
2026.06.20. 13:19

Geoff Cameron: Legalább nyolcaddöntős szereplést remélek

Foci vb 2026
2026.06.19. 13:28

A 49-es szám misztériuma – Hosszú Kávé Erdei-Brüll Györggyel

Képes Sport
2026.06.17. 15:42

A vitorlázó, aki forradalmasított a Kékszalagot – interjú Litkey Farkassal

Képes Sport
2026.06.12. 16:10

Sunil Sabharwal: Több szálon együtt dolgoztunk a NOB-bal

Egyéb egyéni
2026.06.12. 16:07
Ezek is érdekelhetik