A „négyévszakos” Szlovénia: látványos vízesések a szomszédban

Csupasport CsupasportCsupasport Csupasport
Vágólapra másolva!
2024.01.13. 11:10
Szlovénia gazdag természeti látnivalókban, csak vízesésekből hosszú listát lehetne összeállítani. Mi ezúttal hármat választottunk, amelyet élmény felkeresni.

Nem véletlenül mondják, hogy Szlovénia négy évszakos ország, tavasztól télig az időszaknak megfelelő kikapcsolódást kínál. Mielőtt a nyári forróság elől valamelyik fürdőhelyre menekülnénk, érdemes az üde zöldben megnézni három pazar vízesést, ahova már eljutni is jó túra lehet.

És nem idézőjelben, hiszen hazánk és Szlovénia a megállapodásnak köszönhetően kölcsönösen elfogadja egymás oltási igazolványát.


Pericnik-vízesés


A vízesések eleve fantasztikus látványt nyújtanak, akkor meg végképp maradandó élményt adnak, ha mögéjük lehet kerülni. Márpedig a Pericnik-vízesésnél van lehetőségünk a víz mögé jutni a Vrata-völgy mélyén. A Pericnik különlegessége, hogy két vízesésből áll, az alsó 52 méter magasból zubog le, míg a felső 16 m-es. Ez utóbbihoz már kicsit kapaszkodós út vezet, ám a látvány bőven kárpótol érte.

Ha bekukkantunk a vízesés mögé, figyeljünk rá, hogy a vízcseppek miatt pillanatok alatt elázunk, ezért érdemes esőkabáttal készülni, illetve a jobban kell figyelnünk az útra, mert a kövek csúszósak.

A Triglav Nemzeti Parkban lévő Pericnik-vízesés megtekintését összeköthetjük a Bledi-tóhoz vezető úttal, hiszen onnan csupán 30 km-re található, míg a legközelebbi település a nagyjából öt kilométerre fekvő Mojstrana. Innen gyalog és kerékpárral is elindulhatunk a vízeséshez, amely szabadon látogatható.

Bővebb információt ITT és ITT talál.


Kozjak-vízesés


Ízlés kérdése, ám sokak szerint az ugyancsak a Triglav Nemzeti Parkban található Kozjak-vízesés a kategória legszebbje Szlovéniában, és a képeket látva nehéz is vitatkozni a vélekedéssel. Ugyan vannak nála hatalmasabb, magasabb vagy éppen bővebb vízhozamú vízesések, ám a sötét sziklák között tizenöt méterről érkező, lent smaragdzöld színű víz tényleg gyönyörűen fest.
A hangulatot eleve megalapozza az erdőn keresztül vezető út, amely az Isonzó folyó mentén halad, olykor keresztezi is, kedves hidakon haladhatunk át, sőt még első világháborús bunkert is láthatunk.

A vízesés egy szurdok végén, sziklabarlangban található, ennek köszönhetően még nyári melegben is hűsítő élmény lehet a túra. A természeti látványosság Kobarid közelében van, az autót nagyjából 30-40 percnyi gyalogútra tehetjük le.

Bővebb információt ITT talál.


Virje-vízesés


A Virje-vízesésről a legtöbbünknek valószínűleg a kristálytiszta, a környezettel szépen harmonizáló, türkizzölden pompázó víz jut az eszünkbe. Nem hatalmas, a többihez képest már-már visszafogott a 10-12 méteres magasságával, vize mohás sziklákon csörgedezik lefelé, ám részben éppen a csobogása vezet el a helyszínre. Vizét a Glijun-karsztforrás adja, amelynek egy részét elvezetik, és erőművet táplálnak vele.

A vízesés Bovectől néhány kilométerre található, ám Pluzna még ennél is közelebb, egy kilométeren belül fekszik, így ott is le lehet tenni az autót. Nem kell nyitvatartási idővel vagy belépővel bajlódni, a vízesés szabadon látogatható.

Bővebb információt ITT talál.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik