csupasport bannerhátsófüves banner

Magabiztos versenyzéssel nyert a Sümeg Trail leghosszabb távján

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2023.11.05. 12:45
null
Góra Máté 1:54:42-es idővel győzött a Sümeg Trail 21 kilométeres távján.

Miért esett a választása a Sümeg Trailre?

Milyen volt a verseny és a futás?

A hirtelen jött meleg miatt kicsit aggódtam, de szerencsére nem volt ebből probléma, remek futóidőben rajtoltunk. Tudtam, hogy a pályán mire számíthatok, sokkal jobban éreztem magam, mint tavaly, a terepismeret miatt ezúttal jobban be tudtam osztani az erőmet. Hogy a győzelmet tűztem-e ki célul? Magamat szerettem volna legyőzni, és beérni két órán belül, abszolút nem kalkuláltam helyezéssel. A rajt után egyből az élre álltam, magabiztosan végig vezettem, mondhatni, rajt-cél győzelmet arattam.

A pálya végén a versenyzőknek fel kellett futni a várba, ahová meredek emelkedő vezet. Ez volt a legnehezebb szakasz?

Igen, kemény volt húsz kilométer után felkaptatni a várba… Elég meredek az út, embert próbáló feladat volt. Ám nekem mégsem ez volt a legnehezebb, az erdős résznél volt egy hosszabb emelkedő, na az nagyon nem esett jól.

Említette, hogy a Zalatriatlon Klub tagja. Mit lehet tudni róla?

Milyen célokat tűzött ki maga elé?

Ami a futást illeti, a maratonit mindenképpen és minél előbb lefutnám, illetve triatlonban nagy vágyam az Ironman teljesítése. Keményen dolgozom és edzek azért, hogy teljesítsem a céljaimat.

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
Tegnap, 14:04

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17
Ezek is érdekelhetik