csupasport bannerhátsófüves banner

Tovább is bírta volna a backyard ultrát, de kidőltek mellőle a versenytársak

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 19:03
null
Győrffy András huszonöt órán keresztül futott, és megnyerte a Happy Horses Backyard Ultrát, ám az előzetesen kitűzött negyven körös célját nem tudta teljesíteni.

Az volt a célja, hogy negyven órát legyen a pályán, és a kétszázhatvannyolc megtett kilométerrel bekerüljön a backyard válogatott keretébe. Nem önön múlt, hogy nem sikerült, ugyanis nem volt olyan futó, aki hasonlóan kitartó lett volna.

Csalódott?

Részben igen. Remek volt a felkészülésem, az időjárás, a logisztika és a frissítés is. Tovább akartunk maradni. A pályát is jól befutottam már, készen voltam legalább negyven órát kint lenni. Sajnos rajtam kívülálló okok miatt nem értem el a célom. De a győzelemnek természetesen nagyon örülök.

Milyen volt a futás?

Mi volt a legnehezebb?

A sátorban töltött idő a rajt előtti éjszakán. Gyönyörű környezetben pihentünk, de nem aludtam jól. Jött egy zivatar, ám sikerült még időben befóliázni a sátrat, így nem ázott be. Ami a versenyt illeti, volt néhány hullámvölgy a hajnali órákban, de könnyedén túllendültem rajtuk.

Aztán jött a Korinthosz 160.

Negyedik alkalommal voltam ott a versenyen, nagyon szeretem. Szomorúan olvastam, hogy utoljára rendezik meg a százhatvan kilométeres távot, ennek fényében mindenképpen ott akartam lenni és teljesíteni. Idén még a 2. PreVital MyWay Ultra kétszáznegyvenes versenyét tervezem, tavaly sikerült a harmadik helyre befutni harmincegy órás teljesítéssel. Idén megcélzom a harminc órán belüli időt.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik