Combhajlítóizom-szakadása után versenyzett ismét a váci Spartanon

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 17:55
Purgai Evelyn két jelentős eseményre készül még ebben az évben, előbb Madridban, majd Spártában versenyez.

Közel három hónapos kihagyás után versenyzett ismét – még sérülten –, de az elit kategória sprinttávján még így is sikerült a hatodik legjobb idővel beérnie.

Térjünk vissza egy kérdés erejéig a sérülésére. Mi történt?

A tavaszi romániai esemény nagyon jól kezdődött, életem versenye lehetett volna, ám két kilométer megtétele után rosszul léptem, aminek következtében részlegesen elszakadt a combhajlítóm. Nem tudtam lábra állni, ám pár perc pihenés és mérlegelés után úgy döntöttem, hogy így is teljesítem a még hátralévő durván húsz kilométert. Meg volt tervezve a teljes kétezerhuszonhármas versenynaptáram, ami a sérülés miatt teljesen felborult… De ilyen a sport, erőt merítek belőle, és még erősebben próbálok visszatérni.

Milyen volt a mezőny Vácon?

Kemény nemzetközi csapat jött össze. Voltak erős magyar, francia, olasz, német, svájci, cseh és szlovák versenyzők, ráadásul ott volt a tavalyi világbajnok és több Európa-bajnok is. Vác egyébként közkedvelt helyszín a spartanosok között, mindenki szeret itt futni. Szinte végig a városban mentünk, sík volt a terep, nagyon élveztem. Az időjárásra nem lehet panaszunk, tavaly esett az eső, most azonban kifogástalan volt.

A mostani hatodik helyezéssel sikeresen kvalifikálta magát a spanyolországi döntőre, ezzel az egyik idénre kitűzött célját elérte.

Ebben az évben két nagy verseny lesz. Októberben Madridban az európai elitszéria döntője és novemberben Spártában a Trifecta-világbajnokság. Az európai bajnokság keretein belül rendezett négy helyszínes elitszériában a top tíz versenyző kvalifikációt szerez a madridi döntő futamra.

A döntő érdekessége, hogy nem a megszokott öt kilométeren kell versenyezni, hanem csak hármon, így még szorosabb lesz a verseny.

Igazi sprintfutamra számíthatunk, a legkisebb hibán is helyezések múlhatnak. A három napon át tartó három különböző versenytávú spártai világbajnokság pedig szintén kemény megméretést jelent még az elit sportolóknak is. A kvalifikációmat mindkét versenyre megszereztem, és mindkettőn szeretnék a top tízben végezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik