csupasport bannerhátsófüves banner

Az elromlott futópad is kellett a Miskolc–Kassa győzelemhez

Cseke LillaCseke Lilla
2023.04.29. 14:32
null
Az ötödik alkalommal megrendezett 117 km-es Miskolc–Kassa Ultramaraton női győztese Tóth Tímea, akit férje, Szilágyi Gábor kísért végig. A futás és a kerékpározás szempontjából is nehezített volt az útvonal, de együtt leküzdötték a nehézségeket, így Timi 10 óra 33 perc alatt teljesítette a távot, ezzel az abszolút mezőnyben is másodikként ért célba. Közösen meséltek az átélt élményeikről és páros futásaikról.

Timi, mióta ultrázol?

A futás nekem mindig is az énidőt jelentette, szeretek magamban lenni, zenét hallgatni. Vicces, de elromlott a futópadunk, és egyre többet futottam a Margitszigeten, valamint Budafokon, ahol élünk, aztán 2017-ben lefutottam az első maratonomat Budapesten, amit a bécsi és a prágai maraton követett a következő években. A Covid miatt elmaradt a 2020-as zürichi maraton, így beneveztem a Szőlöskör ötven kilométeres távjára, és egyszerűen magával ragadott a hosszú futás.

Hogyan készülsz a versenyeidre, van segítséged?

Mik voltak a nehézségek a száztizenhét kilométer alatt, és hogyan küzdöttétek le őket?

Nyolcvan kilométer után átértünk Szlovákiába, onnan az emelkedők miatt nekem, míg a cél felé közeledve a Hernád partja a sok sár miatt Gábornak volt nehezebb. A vége felé hullámokban rám tört az émelygés, már csak vizet bírtam inni. Nagyon jó volt a hangulat, mind a szervezők, mind a sporttársak nagyon kedvesek voltak. Az elhagyatottabb falvakon keresztülhaladni erős tapasztalás volt, ennyire közelről látni, hogy milyen körülmények között élhetnek emberek… A gyönyörű táj kárpótolt a nehezebb pillanatokért.

Gábor, te hogy kapcsolódtál be Timi futásaiba?

Te magad gondoltál rá, hogy elkezdesz futni?

Nagyon szeretem a futóközeget, engem is berántott az ultra hangulata. Tetszik, hogy közvetlen és barátságos mindenki, de a futás nem az én sportom, kerékpározni viszont szeretek, így én is sportolok. Nekem elég, ha kísérhetem Timit, és nagyon büszke vagyok rá, hogy önerőből ilyen szintre jutott.

Mit ad neked a kísérés?

Én is átélem a verseny izgalmát, ugyanúgy benne vagyok. Részt tudok venni Timi örömében és a sikereiben. Szerintem néha túlságosan is hangsúlyozza, hogy segítettem neki, de nekem természetes, hogy ott vagyok mellette, és támogatom.

A sikere és öröme ugyanúgy az enyém is, és ez nekem bőven elég.

Timi, mi a következő célod?

Az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres, majd augusztusban a Korinthosz nyolcvan kilométeres távján fogok indulni, amelyekre természetesen Gábor is elkísér.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
Tegnap, 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik