Szombat óta nem találják a Hochkalteren eltűnt 24 éves hegymászót

Vágólapra másolva!
2022.09.20. 14:41
A fején megsérült, és mindkét kezét eltörő fiatal telefonon jelezni tudta, hogy bajban van, ám a pokoli időjárás miatt a mentőcsapatok nem lelik nyomát.

Gőzerővel folyik a keresés Németországban a Hochkalteren eltűnt 24 éves hegymászó után. A Bild beszámolója szerint a fiatal szombaton érkezett meg vonattal a hegyhez, és egyedül indult útnak, hogy felmásszon a 2607 méter magas csúcsra, ám 2400-2500 méter környékén balesetet szenvedett, ami miatt délután három órakor segélyhívást intézett a helyi mentőcsapatokhoz.

A telefonban arról számolt be, hogy súlyos balesetet szenvedett. Megcsúszott és elesett, megsérült a feje, valamint eltörte mindkét karját.

A mentést bonyolítja, hogy a pontos tartózkodási helyét nem tudta elárulni, csak annyit mondott, hogy veszélyes terepen tartózkodik, és fennáll a veszélye, hogy tovább csússzon. Amikor egy órával később ismét telefonált, tudatta, hogy a helyzethez képest jól érzi magát, a kesztyűjét viszont elhagyta, és bár megpróbált leereszkedni a hegyről, nem talált semmilyen túrajelzést, így megrekedt egy helyen.

Nincsen könnyű dolguk a mentőcsaptoknak – Fotó: bild.de

A mentőcsapatok természetesen azonnal útnak indultak, helikopteres egységek, és hegymászók is keresték, azonban a hatalmas szél, a hózápor és a jeges terep miatt csak nagyon lassan tudtak haladni. A hegymászóval szombat estig telefonos operátor tartotta a kapcsolatot, és többek között azt tanácsolta neki, hogy próbálja magát melegen tartani, illetve valamilyen módon felhívni magára a figyelmet, ám hőkamerával sem találták, ráadásul estére a telefonos kapcsolat is megszakadt.

A sueddeutsche.de cikke szerint a mentés jelenleg is tart, és sajnos nagy problémát okoz, hogy az időjárás azóta nem sokat javult. Továbbra is fúj a szél, esik a hó, a hőmérséklet mínusz hat fok körüli, a helikopterekből pedig a lehúzódó felhők miatt nem sokat látni. A fiatal családja már a helyszínen, a mentőcsapatok bázisán tartózkodik, és reménykedik benne, hogy a történet végül szerencsés véget ér.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik