csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK A Prédikálószékről fantasztikus a futókilátás

2022.06.16. 09:00
null
Blogszörfösünk mi mással is ünnepelhetett, mint futással, ráadásul gyönyörű helyszínt választott, a Prédikálószékről nézett le a világra.

Hétvégén sikerül pótolnom az elmaradt tesztfutásomat, amelynek eredményével nemcsak én, hanem az edzőm, Krátky Egon is elégedett volt. A március végi küszöbteszttel összehasonlítva a mostanit sokkal jobb tempót futottam, mint akkor, ráadásul alacsonyabb pulzuson. Nagyon jó érzés, hogy a sok befektetett munka számokban mérve is megtérül. Amióta edzővel dolgozom, alapvetően jobban megy a futás, mint korábban, könnyebben, és gyorsabban haladok, ez egyértelműen az általa előírt edzéseknek köszönhető. A fejlődéshez nyilván elengedhetetlen, hogy az adott feladatokat mindig lelkiismeretesen megcsináltam. Ha épp valamely körülmény miatt nem ment úgy, mint kellett volna, akkor is lefutottam, még ha gyengébb eredménnyel is.

A futótársaim is megjegyezték már, hogy teljesen máshogy futok, lazább, és gyorsabb vagyok.

Az én koromban persze nem várok csodát, magamhoz mérten kezelem a fejlődést, de mint említettem, azért mások is észrevették a változást.
Mivel kerek születésnapot ünnepeltem a napokban, mindenképp szerettem volna jó kis terepezéssel megkoronázni (mi mással :-) ). Régóta vágytam rá, hogy újfent felfussak a Prédikálószékre, így adva volt, hogy merre veszem az irányt a jeles nap reggelén.
A korai indulásnak köszönhetően odafele nem is találkoztam senkivel, visszaúton már jött szembe egy-két túrázó. A közel tizennégy kilométer minden percét élveztem, csodálatos élmény volt a Visegrádi-hegységben futni, jól is ment, a nehezebb emelkedőkön pedig tempósan gyalogoltam. A Prédikálószék látványával egyszerűen nem lehet betelni, a gyönyörű kék égnek, napsütésnek köszönhetően olyan képeket készítettem, mintha képeslapok lennének. Utána még megnéztem a Vadálló-köveket, itt már elég technikás a pálya, futni lefelé sem nagyon sikerült. Visszafele úton csapattam, ahol tudtam, és elég volt egyszer elkalandozni gondolatban, máris rosszul léptem egy kőre, kibicsaklott a bokám. Korábbi tapasztalat alapján inkább futottam tovább a fájdalom ellenére, és reméltem, hogy nem lesz nagyobb baj.
Jó döntés volt, mert a fájdalom egyre csökkent, aztán meg is feledkeztem róla – fantasztikus élmény volt ez a terepezés, rájöttem, hogy nekem ez a világom, ezt szeretem!

BELUS TAMÁS terepultrafutó (Facebook)
Belus Tamás a Nagy-Hársas Ultra-versenyen vett részt, a táv 51 kilométer volt, 2800 méter szinttel. A bokája még mindig nincs teljesen rendben, így egy idő után a kemény terepen már inkább erre figyelt, nehogy rontson a helyzeten, viszont még így is sikerült a második helyen beérnie 6:24 óra alatt.

SPORTORVOS.HU
A meleg időben való sportolás fokozottabb figyelmet érdemel, hiszen a sok izzadással sót is veszítünk, nem csak folyadékot. A szénhidrátbevitel is fontos a megfelelő teljesítményhez, izommunkához – ezekről a fontos részletekről olvashatunk a cikkben.

TILLAS78RUNNER (Facebook)
A 2. Tapolca Trailről írt beszámolót a szerző, a szervezés tökéletes, a helyszín pedig gyönyörű volt. A tizennégy kilométeres távon indult, és már most egyértelmű, hogy a következő versenyen is ott a helye!

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány az év második felére vonatkozó futással kapcsolatos terveit, lehetőségeit boncolgatja, és ehhez sarokpontokat is lefektetett, biztos, ami biztos.

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU
A szerző, Hernádi László az UTH Szentlászló-trail távjára nevezett. A remekül megszervezett versenyen a hatvanadik helyet sikerült megszereznie a nyolcvanhárom kilométeres távon.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
Tegnap, 14:58

Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.06.10. 16:04

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Mindhárom célját elérte, boldogan távozott az UTH-ról

Csupasport
2026.06.05. 14:58

Bejött a lassúbb taktika – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.05.27. 14:58

Sokszor elesett, mégis győzött az érzelmes jótékonysági versenyen

Csupasport
2026.05.26. 15:33

Borza Helga számára az olaszországi bronzérem felér egy arannyal

Csupasport
2026.05.25. 17:07

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
2026.05.19. 14:16
Ezek is érdekelhetik